Bundesliga: Matthäus szerint kockázatos volt Schäferék edzőjének kinevezése

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.11.27. 12:19
null
Matthäus óvatos az új edzővel (Fotó: Getty Images)
Lothar Matthäus szerint kockázatos döntés volt kinevezni a horvát Nenad Bjelicát vezetőedzőnek a Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin labdarúgócsapatánál.

 

A fővárosi klub vasárnap jelentette be, hogy szerződést kötött az 52 éves szakemberrel. A csapat 12 forduló után hét ponttal az utolsó előtti helyen áll a bajnokságban, minden sorozatot figyelembe véve pedig 15 meccse nyeretlen. A BL-csoportjában is sereghajtó egy ponttal. Az eredménytelenség miatt a hónap közepén távozott posztjáról a vezetőedző, Urs Fischer.

„Nagy rizikó, mert nem tudni, hogy egy senki képes-e megállítani ezt a zuhanást” – jelentette ki a 150-szeres válogatott, világbajnok Matthäus, hozzátéve, biztosan sokakat meglepett Nenad Bjelica kinevezése.

„Az Uniont egy olyasvalakinek kell megmentenie, aki még sosem dolgozott a Bundesligában, ez nehéz és kényes feladat” – tette hozzá a korábbi magyar szövetségi kapitány.

Bjelica október közepéig a török élvonalbeli Trabzonspor trénere volt, a Dinamo Zagrebbel és az Austria Wiennel pedig van Bajnokok Ligája-tapasztalata is. Játékosként évekig Ausztriában szerepelt, illetve volt az 1. FC Kaiserslautern futballistája is, így jól beszél németül.

Legfrissebb hírek

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
11 órája

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
2026.07.01. 18:37

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21

Matthäus szerint Sanét jogosan kritizálják a szurkolók

Foci vb 2026
2026.06.25. 11:08

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55
Ezek is érdekelhetik