Sportrádió: Remélem, a papa csettint egyet odafönt – Dárdai Pál

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.12.30. 18:52
null
Dárdai Pál elmondta, náluk családi hagyomány, hogy az apa edzi a fiúkat egy labdarúgó csapatnál (Fotó: Getty Images)
A Sportrádió Hazafutás című műsorában Rizmayer Mihály vendége Dárdai Pál volt, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a német másodosztályban szereplő Hertha vezetőedzője. Dárdai szót ejtett többek között a berliniek nyaráról és arról, hogy milyen érzés saját fiait edzeni.

 

„Nem ígértem semmit a számok tükrében, az átlagot hoztuk, de ez sem volt elég” – mondta Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője, aki hozzátette, hogy olyan helyzetet vett át, amelyben esélytelen volt a bennmaradás. Miután ezt tisztázta a vezetőséggel, elvállalta a berlini csapat kispadját, de kérdéses volt, hogy marad-e a másodosztályba kieső csapat élén is, mivel Palkó fiának nem volt biztos a sorsa.

Dárdai Pál maradt, és megtartotta Palkót is. Ezt követően „mentalitásváltást kellett végrehajtani, és ki kellett takarítani a lusta embereket” – fogalmazott Dárdai Rizmayer Mihálynak adott exkluzív interjújában.

„Nálunk a családban ez teljesen normális. Apu játszott a bátyjával egy csapatban az első osztályban, én az öcsémmel, apu volt edzőm az első és a másodosztályban is. Én is az összes gyerekemnek voltam az edzője a korosztályokban. Aki kívülről beledünnyög ezekbe a dolgokba, az teljesen fogalmatlan ember” – reagált Dárdai azokra a kritikákra, hogy edzőként a saját gyerekeit játszatja. A fiairól szólva hozzátette még: „Remélem, a papa odafönt csettint egyet, hogy de jó, hogy első osztályban vagy másodosztályban, meg válogatott szinten futballoznak.”

A teljes beszélgetést ide kattintva hallgathatja meg.

Legfrissebb hírek

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

Báder Márton: Nagy siker lenne huszonnyolc év után kijutni a női világbajnokságra

Kosárlabda
2026.01.19. 19:43

Vámos Petra örül, hogy Metzben maradhat

Kézilabda
2026.01.07. 17:20

A Herthától érkezett az Újpest legújabb stábtagja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 12:04

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 09:53

Berlini üzenet: családtagját veszítette el a Hertha BSC…

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 09:30

Dárdai Márton kórházba került

Légiósok
2025.12.19. 18:57

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38
Ezek is érdekelhetik