Frankfurt: kölcsönbe érkezett a Manchester United holland középpályása

B. D. K.B. D. K.
2024.01.01. 13:58
Beigazolódtak a sajtóértesülések, és az új év első napján hivatalosan is megszerezte Donny van de Beek játékjogát a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Eintracht Frankfurt. A 26 éves holland középpályás 2020 nyarán került a Manchester Unitedhez, de ott alig kapott játéklehetőséget, és az Evertonhoz egyszer már elkerült kölcsönbe.

Fabrizio Romano a hírhez hozzátette, hogy Donny van de Beek június végéig szerepel a német klubnál, amely a fizetésének nagy részét átvállalja. A kölcsönszerződés értelmében egy kisebb összeget átutal a Frankfurt az MU-nak, illetve a gárda nem kötelező vételi opcióval is rendelkezik – ez 11+3 millió euróról szól.


Van de Beek az elmúlt három és fél évben csupán 62-szer lépett pályára a Unitedben (sokszor csak csereként), ezeken két gólt és két gólpasszt jegyzett. Érdekesség, hogy az első találatát rögtön a legelső tétmeccsén szerezte.

A mostani idényben eddig két mérkőzésen jutott szóhoz, a bajnokságban két percet, az angol Ligakupában 19 percet töltött a pályán.

A Transfermarkt 2019 decemberében 55 millió euróra taksálta a piaci értékét, de most már ez bezuhant 10 millió alá, csak 9 milliót ér.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
2026.08.11. 11:50

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Dárdai Mártonnal repülőrajttal kezdene Bochumban a Hertha

Német labdarúgás
2026.08.07. 11:38

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08