Bundesliga: cáfolt a Bild, a Bayern nem tárgyalt Xabi Alonsóval

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.05. 16:00
Xabi Alonso jó eséllyel klubot vált az idény végén (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) érdekelt Bayern München felvette a kapcsolatot a Bayer Leverkusent irányító Xabi Alonsóval – írja a német Sky Sport, majd a Bild cáfolta az értesülést.

 

FRISSÍTÉS

A Bild kedd délutáni cikkében cáfolta a Sky Sport által mondottakat. A német bulvárlap megkeresésére a bajorok közölték, hogy nem vették fel a kapcsolatot a baszk trénerrel – ehelyett Alonsónak kell jeleznie, hogy nyitott a tárgyalásokra, s erre még nem került sor. Eközben a Leverkusen ügyvezető igazgatója, Fernando Carro a brit TalkSportnak elmondta, hogy Xabi Alonsónak nincs rögzített kivásárlási ára, így a klub szabhatja meg, mennyiért válik meg sikerkovácsától.

AZ EREDETI HÍR

A bajor együttes célja, hogy a játékosként Münchenben is megforduló baszk szakember legyen a nyáron biztosan távozó Thomas Tuchel utódja a kispadon. Ehhez viszont borsos lelépési díjat kell kifizetni a Leverkusennek, s ez az összeg 15 és 25 millió euró között lesz majd – függően attól, hogy hány trófeát nyernek meg a jelenlegi idényben a „gyógyszergyáriak”. Ehhez természetesen Alonso pozitív válaszára is szükség lesz, ő pedig egyelőre nem hozott döntést a jövőjéről.

Mindenesetre ha Xabi Alonso valóban távozik Leverkusenből, akkor a Bayern Münchent választaná a Liverpool rovására – állítja a Sky Sport átigazolásokra szakosodott riportere, Florian Plettenberg. Szerinte a tréner úgy véli, hogy a bajor óriásklubnál könnyebb dolga lesz, mint a hatszoros BEK/BL-győztes „vörösöknél”, ahol az idény végén ugyancsak távozó Jürgen Klopp örökébe léphetne.

Míg Xabi Alonso jövőjét továbbra is homály fedi, Thomas Tuchel vélhetően az állásáért meccsel ma este a Lazio ellen. Noha a német edző az idény végén biztosan távozik Münchenből, egybehangzó sajtóértesülések szerint egy korai BL-búcsú esetén már most megköszönhetik a munkáját.

BAJNOKOK LIGÁJA 
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
21.00: Bayern München (német)–Lazio (olasz) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–1
21.00: Real Sociedad (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–2

 

Legfrissebb hírek

PL: Burnley–Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
19 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14
Ezek is érdekelhetik