Hertha: Bence után Dárdai Márton is Bundesliga-csapathoz szerződhet

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.11. 12:16
Dárdai Márton iránt az Augsburg érdeklődik (Fotó: Getty Images)
Német sajtóértesülések szerint a nyáron a Wolfsburghoz igazoló legfiatalabb Dárdai, Bence után Dárdai Pál középső fia is távozhat nevelőegyesületétől, a másodosztályú Herthától, ugyanis élvonalbeli klub érdeklődik iránta.

A Bild cikkének elején arról írt, hogy jelenleg négy Dárdai áll a Hertha BSC alkalmazásában, hiszen a vezetőedző mindhárom fia, ifjabb Pál, Márton és Bence is a csapat játékosa, ám elképzelhető, hogy hamarosan a négyből már csak egy Dárdai marad Berlinben.

Mint ismert, Dárdai Bencét már szerződtette is a Bundesligában érdekelt Wolfsburg, ám bátyja, a magyar válogatottban márciusban bemutatkozó Márton sem marad a csapatnál, ugyanis a Bild információi szerint az ugyancsak élvonalbeli Augsburg érdeklődik iránta, olyannyira, hogy akár kétmillió eurót is fizetne a Herthának a védőként és védekező középpályásként is bevethető 22 éves játékosért.

A lap megjegyezte, Dárdai Mártont az a Babacar Wane ajánlotta a csapat figyelmébe, aki jelenleg az Augsburg játékosmegfigyelője, de korábban a Herthánál dolgozott hasonló pozícióban és jól ismeri a magyar labdarúgó képességeit.

Dárdai Márton még négy évvel ezelőtt került a berliniek felnőtt keretéhez, azóta 70 mérkőzésen egy gólt és négy gólpasszt jegyzett a csapatban.

 

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
13 órája

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
22 órája

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30
Ezek is érdekelhetik