Rummenigge megerősítette: Vincent Kompany veszi át a Bayern kispadját

M. B.M. B.
2024.05.28. 19:10
Vincent Kompany (Fotó: Getty Images)
A mögöttünk hagyott idényben a Burnleyt irányító Vincent Kompany lesz a német élvonalbeli (Bundesliga) Bayern München vezetőedzője – erősítette meg a német Sky Sportnak Karl-Heinz Rummenigge, a bajorok elnökségi tagja.

„A sportigazgatónk (Max Eberl – a szerk.) Kompany mellett döntött. Ez még nem hivatalos, a felek az utolsó részleteket ütik épp nyélbe fogalmazott a 68 éves Rummenigge. – Guardiola ajánlotta be őt nekünk, ezzel pedig komoly szívességet tett. Vincent csapatkapitány volt nála a City-ben, de Pep a Burnleyben is figyelemmel követte őt. Pep jól ismeri Vincentet, mi pedig nagyra tartjuk a véleményét.”

A német Sky Sport szerint a bajor óriásklub szerdán mutathatja be a belga trénert, akivel hároméves szerződést kötnek majd.

A Manchester Cityben több mint tíz évet lehúzó, 89-szeres belga válogatott Kompany 2020-ban vonult vissza, azóta előbb az Anderlecht vezetőedzője, majd a Burnley menedzsere volt; az angol klubot első idényében feljuttatta a Premier League-be, majd a másodikban, idén tavasszal kiesett vele.

Jelenlegi munkaadójához 2028-ig köti szerződés, ebből kell kivásárolnia őt a Thomas Tuchel utódját kereső Bayernnek, amelyet több kiszemeltje visszalépése miatt egyre jobban szorít az idő.

 

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
16 órája

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

Tóth Alexék tíz gólt szerezve nyerték meg a felkészülési mérkőzésüket

Légiósok
2026.08.04. 19:47

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01