Vincent Kompany és Thomas Frank is jelölt a Bayern kispadjára – sajtóhír

2024.05.21. 07:51
Sajtóhírek szerint Vincent Kompany és Thomas Frank is jelölt a Bayern kispadjára (Fotó: Getty Images)
Azután, hogy a napokban Thomas Tuchel ismét megerősítette, hogy nem marad a Bayern München vezetőedzője, a német rekordbajnok új jelölteket szemelt ki.

Nehezen találja a távozását február végén bejelentő Thomas Tuchel utódját a Bayern München, hiszen a csapat első számú jelöltje a Bayer Leverkusennel történelmi triplázás küszöbén álló Xabi Alonso volt, de ő marad a gyógyszergyáriaknál, majd Julian Nagelsmann a visszatérés helyett hosszabbított a német válogatott szövetségi kapitányaként.

Ezt követően a Bayern Ralf Rangnicktól is visszautasító választ kapott, legutóbb pedig a Crystal Palace irányítását februárban átvevő Oliver Glasner került szóba, de amellett, hogy a szakemberrel remekel a csapat, a londoniak kevesellték a bajorok által felajánlott 18 millió eurós kivásárlási árat.

Mivel az idény véget ért, a Bayernt lassacskán az idő is sürgeti, a napokban két Premier League-menedzserrel boronálták össze a münchenieket. 

Az átigazolásokban jártas olasz újságíró, Fabrizio Romano X-oldalán arról írt, hogy a Burnley-t a Premier League-be vezető, ám onnan vele kieső Vincent Kompany több klubnál is felvetődött opcióként, az egyik a Bayern, amelynek vezetősége konzultált a belga szakemberről, majd állítólag telefonon is megkeresték őt, hogy tájékozódjanak a helyzetről. Romano szerint Kompany nyitott volt a megbeszélésre, de az még korai szakaszban van.

Az angol Daily Mail arról ír, hogy a Brightontól távozó Roberto De Zerbi már nem jelölt a Bayernnél, míg a Sport Bild újságírója, Christian Falk arról számolt be X-oldalán, hogy a Bayern tárgyal egy Premier League-edzővel, aki nem a top hat egyikét vezeti, s ez az ő információi szerint a Brentfordot irányító Thomas Frank.

 

 

Legfrissebb hírek

Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
30 perce

Három gól, sok helyzet és Bayern-győzelem a Real elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
9 órája

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
20 órája

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:06

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
2026.04.06. 20:00

Rekordközelben a Bayern, a ráadásban nyerte meg a rangadót a Dortmund

Német labdarúgás
2026.04.04. 20:30

Gulácsi Péter is tagja a Brémába utazó lipcsei keretnek

Német labdarúgás
2026.04.03. 18:32

A bosnyákok kijutása után Demirovic fizeti a stuttgarti szurkolók sörét

Német labdarúgás
2026.04.02. 10:42
Ezek is érdekelhetik