Olmónál nem éltek azzal a záradékkal, amit Szoboszlainál kihasznált a Pool

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.21. 11:44
Szoboszlai Dominik és Dani Olmo tavaly még közösen nyertek Német Kupát az RB Leipziggel (Fotó: AFP)
A német Bild beszámolója szerint szombaton lejárt az a határidő, melynek értelmében a spanyol labdarúgó-válogatottal Európa-bajnok Dani Olmót 60 millió euróért ki lehetett volna vásárolni lipcsei szerződéséből.

 

 

Tavaly nyárról emlékezhetünk arra, hogy Szoboszlai Dominiknak olyan szerződése volt Lipcsében, melynek értelmében a nyári átigazolási időszakban, bizonyos határidőig, 70 millió euróért szerződtethető volt az RB Leipzigtől. A határidő lejárta után a lipcseiek már ennél magasabb összeget is kérhettek volna a magyar középpályásért, de a Liverpool élt a szerződésben szereplő lehetőséggel, és még a határidő előtt átigazolta Szoboszlait. Hasonló szerződés köti a 26 éves Dani Olmót is az RB Leipzighez.

A Bild arról ír, hogy a spanyol esetében szombat este járt le az a határidő, ameddig 60 millió euróért kivásárolhatták volna 2027-ig szóló lipcsei szerződéséből.

A nagy döntés estéje lehetett volna, melyen kiderül Dani Olmo új klubja, ehelyett azonban csak a frissen szőkített haját mutatta meg az Instagramon… Olmo felszabadítási záradéka szombaton 23.59-kor lejárt, anélkül, hogy bárki élt volna vele. Bármelyik klub megszerezhette volna a játékjogát 60 millió euróért, de egyik sem tette. Ahogy a Bild már jelezte, ez várható volt” – fogalmaz cikkében a német lap.

A cikk hozzáteszi, Olmo korábban világossá tette, hogy a nyáron távozna és a klub sem akarja mindenáron marasztalni, viszont innentől a kivásárlási ára már alku kérdése, tehát 60 millió eurónál magasabb összeget is kérhet érte az RB Leipzig, miközben jelenleg a 60 milliót sem volt hajlandó kifizetni senki. A Bild arra a kérdésre is válaszol, miért nem élt egyetlen klub sem az Európa-bajnok spanyol válogatott egyik kulcsemberének kivásárlási opciójával. Ennek oka az lehet, hogy Olmo nagyon sérülékeny. Csak az előző idényben háromszor volt sérült (többek között térd- és izomproblémákkal küzdött), összesen 29 meccset hagyott ki klubjában és a válogatottban.

Az orvosi feljegyzések pedig a teljes pénzügyi csomaggal együtt (bónuszok, ügynöki díjak, fizetés) valószínűleg habozásra késztették a klubokat” – írja a Bild.

Olmo 2020 januárja óta futballozik az RB Leipzigben, melynél négy és fél év alatt 148 tétmeccsen 29 gólt és 34 gólpasszt ért el. Ehhez képest Szoboszlai Dominik két és fél év alatt 91 tétmeccsen játszott Lipcsében (20 gól és 22 gólpassz szerepelt a mérlegében), tehát átlagosan idényenként még úgy is több mérkőzésen volt bevethető Olmónál, hogy az első németországi fél évét sérülés miatt neki is ki kellett hagynia.

 

Legfrissebb hírek

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
Tegnap, 13:03

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:25

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.02.05. 08:39

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
2026.02.02. 12:14

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik