Réthy Béla szerint komolyan veszi a német válogatott a Nemzetek Ligáját

S. B.S. B.
2024.09.06. 19:39
Réthy Béla szerint a németeknek elsősorban nem az NL-győzelem a cél (Fotó: Getty Images)
A német válogatott elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt a Nemzeti Sportrádiónak nyilatkozott Réthy Béla, aki tavalyi nyugdíjazásáig a közszolgálati ZDF csatorna legnépszerűbb futballkommentátora volt .

„Teljesen új fejezet nyílik meg a német válogatott előtt, hiszen Thomas Müller, Toni Kroos, Manuel Neuer és Ilkay Gündogan is visszavonult – mondta az ötvenhatos menekültek gyermekeként 1956 decemberében Bécsben született Réthy Béla, aki aztán a német sporttelevíziózás ikonikus alakja lett. – Julian Nagelsmann mégis kiadta, hogy 2026-ra az a cél, hogy világbajnokok legyenek.”

Réthy a jövővel kapcsolatos változásokra is kitért a beszélgetés során. 

„Természetesen sok nagy név nem lesz a pályán, de összességében mégis csak egy újonc van a keretben. A jelenlegi játékosok nagy része már pályára lépett német színekben, így hatalmas változásra nem számíthatunk – folytatta, majd azt is elárulta, miként állhatnak a németek a Nemzetek Ligájához. – A céljuk elsősorban nem az, hogy megnyerjék ezt a sorozatot, hanem az, hogy olyan gárdát építsenek, amely a nagy csapatok ellen is helyt tud állni. Ennek ellenére természetesen komolyan fogják venni a mérkőzéseket.”

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

 

Legfrissebb hírek

Nagyot zuhant a német mezek ára

Foci vb 2026
14 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
2026.06.30. 01:28

Vb 2026: A németek védelmükbe vették Manuel Neuert, a kapus sem hibáztatja magát

Foci vb 2026
2026.06.26. 09:28

Schlotterbeck számára véget ért a világbajnokság

Foci vb 2026
2026.06.22. 14:14

Bajban a német válogatott és Nagelsmann?

Foci vb 2026
2026.06.22. 08:32

Statisztikák: Undav történelmi tetteket hajt végre; megszakadt a németek két rossz sorozata is

Foci vb 2026
2026.06.21. 00:19

Undav Elefántcsontpart ellen beállt, fordított, és továbbjuttatta Németországot

Foci vb 2026
2026.06.20. 23:59

Nagelsmann ugyanazt a csapatot küldi fel Elefántcsontpart ellen, mint az első mérkőzésen

Foci vb 2026
2026.06.20. 21:20
Ezek is érdekelhetik