Bundesliga: a Bayern a 94. percben bukta el a győzelmet Frankfurtban

T. Z.T. Z.
2024.10.06. 19:35
A Bayern Münchennek be kellett érnie az egy ponttal a Frankfurt ellen (Fotó: Getty Images)
A Bayern München 3–3-as döntetlent játszott az Eintracht Frankfurt otthonában a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 6. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Rangadó várt a rekordbajnok Bayern Münchenre a Bundesliga 6. fordulójában: a bajor együttes ahhoz a Frankfurthoz látogatott, amely a forduló előtt 12 ponttal a tabella harmadik helyén állt, és csaknem harmincévnyi várakozás után arra készült, hogy egy győzelemmel a tabella élére kerüljön.

Az első percekben óriási iramot diktált a Bayern, és ezzel nem nagyon tudott mit kezdeni a Frankfurt. A 15. percben a dél-koreai Kim Min Dzse szerzett vezetést a vendégeknek (0–1), akik ezt követően viszont visszavettek a tempóból, és ez megbosszulta magát. A 22. percben Omar Marmus kiegyenlített (1–1), majd olyannyira lendületbe jött a hazai csapat, hogy a 35. percben Hugo Ekitiké révén a vezetést is átvette (2–1) – az első gólt jegyző Marmus ennél a találatnál gólpasszal jeleskedett.

Sokáig azonban nem örülhetett a Frankfurt: három perccel később Dayot Upamecanóról megfeledkeztek a hazai védők, az előrehúzódó francia bekk pedig megszerezte a Bayern egyenlítő találatát (2–2). A négygólos első félidő után a második játékrész elején is lendületesen indított a Bayern, amely az 53. percben Michael Olise révén ismét átvette a vezetést (2–3).

A folytatásban nagy mezőnyfölényt harcolt ki magának a Bayern, ám nem tudta megszerezni a negyedik gólt is. Sőt a 83. percben közel állt az egyenlítéshez a Frankfurt, de ezt még megúszta az FCB, a 94. percben viszont már nem volt ilyen szerencséje Vincent Kompany csapatának: a bajorok túlságosan is feltolták a védekezésüket, így Marmus teljesen egyedül törhetett kapura. és higgadtan be is fejezte az akciót, egyenlített a Frankfurt. A gólt videózták is, de mint kiderült, nem előzte meg kezezés az akciót, így megadták (3–3).

Ezután még maradt pár perc hátra, Thomas Müller előtt adódott is egy nagy helyzet, az eredmény viszont már nem változott. Maradt a döntetlen, aminek a meccs összképe alapján egyértelműen a Frankfurt örülhet jobban.

NÉMET BUNDESLIGA
6. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Eintracht Frankfurt–Bayern München 3–3 (Marmus 22., 90+4., Ekitiké 35., ill. Kim Min Dzse 15., Upamecano 38., Olise 53.)
Heidenheim–RB Leipzig 0–1 (Openda 59.)
VfB Stuttgart–Hoffenheim 1–1 (Demirovics 90+10., ill. Gendrey 45.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
St. Pauli–Mainz 0–3 (Burkardt 5., 62., Sieb 16.)
Bayer Leverkusen–Holstein Kiel 2–2 (Boniface 4., J. Hofmann 8., ill. Geschwill 45+5., Arp 69. – 11-esből)
Werder Bremen–Freiburg 0–1 (Doan 75.)
Union Berlin–Borussia Dortmund 2–1 (Vogt 26. – 11-esből, Vertessen 45., ill. Ryerson 62.)
Bochum–Wolfsburg 1–3 (Boadu 72., ill. Tomás 21., Wind 37., 88.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Augsburg–Mönchengladbach 2–1 (K. Schlotterbeck 39., Claude-Maurice 65., ill. Kleindienst 72.)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Bayern München

6

4

2

20–7

+13

14

2. RB Leipzig

6

4

2

9–2

+7

14

3. Eintracht Frankfurt

6

4

1

1

14–9

+5

13

4. Freiburg

6

4

2

9–7

+2

12

5. Bayer Leverkusen

6

3

2

1

16–12

+4

11

6. Union Berlin

6

3

2

1

6–4

+2

11

7. Borussia Dortmund

6

3

1

2

12–11

+1

10

8. Stuttgart

6

2

3

1

15–11

+4

9

9. Heidenheim

6

3

3

10–8

+2

9

10. Mainz

6

2

2

2

11–10

+1

8

11. Werder Bremen

6

2

2

2

8–12

–4

8

12. Wolfsburg

6

2

1

3

13–12

+1

7

13. Augsburg

6

2

1

3

9–15

–6

7

14. Mönchengladbach

6

2

4

7–10

–3

6

15. St. Pauli

6

1

1

4

4–9

–5

4

16. Hoffenheim

6

1

1

4

10–16

–6

4

17. Holstein Kiel

6

2

4

9–19

–10

2

18. Bochum

6

1

5

6–14

–8

1

 

 

Legfrissebb hírek

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
Tegnap, 14:29

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.07.02. 14:36

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
2026.07.01. 18:37

A hőségben is megrendezik a frankfurti Ironman Eb-t, 39 Celsius-fokot várnak

Egyéb egyéni
2026.06.26. 15:29

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Menesztették Gulácsiék vezetőedzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.17. 18:32

Gyakorlatilag eldőlt: marokkói vb-résztvevővel erősít a Bayern München

Foci vb 2026
2026.06.15. 12:05

Littler és Humphries együtt lett dartscsapat-világbajnok

Egyéb egyéni
2026.06.14. 22:13
Ezek is érdekelhetik