Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

R. D. P.R. D. P.
2025.07.13. 10:26
null
Malik Tillman feladata lesz a Florian Wirtz után hagyott űrt betölteni (Fotó: Bayer Leverkusen)
A Bayer Leverkusen a klubtörténet eddigi legmagasabb átigazolási díját fizette ki, mégpedig Malik Tillman megszerzéséért: a 2024-es bajnok 35 millió eurót utalt a PSV-nek az amerikai válogatott középpályás játékjogáért. A 23 éves Tillman 2030-ig szóló szerződést kötött a gyógyszergyáriakkal.

Malik Tillman Los Angelesben véglegesítette megállapodását és ott esett át az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon is, hiszen jelenleg pihenőjét tölti az Arany-kupa szereplés után. A tornán az Amerikai Egyesült Államokkal döntőt játszott, mind a hat mérkőzésen kezdőként lépett pályára, három gólt szerzett és két gólpasszt adott.

Ez a klub mindig is látványos futballt játszott, de az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül, sok játékos számára vonzó célállomás lett Európában is. Szeretnék trófeákat nyerni, mindig is ez motivált

– mondta Tillman a szerződés aláírása után.


Tillman számára nem ismeretlen a Bundesliga: Nürnbergben született, és fiatalon a Greuther Fürth, majd a Bayern München akadémiáján nevelkedett. A bajorok színeiben mutatkozott be a felnőttek között, sőt 2021-ben a Bajnokok Ligájában is pályára lépett. Később a skót Rangers FC-nél és a holland PSV-nél szerzett tapasztalatot, utóbbi csapat 2024-ben végleg megvásárolta őt.

A Bayer Leverkusen a mostani rekordigazolással azt üzeni, hogy Florian Wirtz elvesztése ellenére nem csupán megőrizni, hanem tovább erősíteni szeretné pozícióját Németországban és Európában egyaránt.

 

Legfrissebb hírek

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Füllkrug a gólörömről: Provokáció? Dehogy! Most is imádom a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.10. 11:17

Négy gól a hajrában, már nem hibátlan a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.09. 22:56

Célegyenesben Harry Kane bajor szerződéshosszabbítása – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.10.05. 18:41