A Liverpool és a PSG is vinné az RB Leipzig 19 éves szélsőjét – sajtóhír

M. B.M. B.
2026.04.24. 17:47
Yan Diomandé (Fotó: Getty Images)
Akár egyetlen idény után is klubot válthat az RB Leipzig elefántcsontparti szélsője, Yan Diomandé – írja a Bild.

A 19 esztendős, elsősorban a bal szélen bevethető labdarúgó a jelenlegi idényben 29 bajnoki meccsen 12 gólnál és hét gólpassznál jár, s ennek következtében rendkívül vonzó név az átigazolási piacon. A lipcseiek ezzel együtt legalább még egy évig szeretnék megtartani Diomandét, akit 2030-ig köt szerződés a klubhoz, s csak egy csillagászati összeg fejében engednék el a nyár folyamán – 100 millió euró alatt pedig várhatóan szóba sem állnak az esetleges kérőkkel. 

A már említett német lap információi szerint a Liverpool és a Paris Saint-Germain is tárgyalt már a Diomandét képviselő Roc Nation Sports játékosügynökséggel, míg a Manchester United a szélső helyett a nyáron távozó Casemiro pótlását tekinti prioritásnak, így ők kiszálltak a versenyből. Az RB Leipziget viszont még senki nem kereste meg a játékossal kapcsolatban, így nem lehet konkrét ajánlatról beszélni. 

A Bild azt is megjegyzi, hogy a klubnál egyelőre nem tervezik meghosszabbítani Diomandé szerződését – erre leghamarabb a nyár folyamán kerülhet sor, amennyiben biztossá válik, hogy a következő évadot is Lipcsében tölti. Ezzel kapcsolatban az is egy lehetőség, hogy egy adott kérő nyomott áron kapja meg a futballistát, amennyiben az kölcsönben egy idényt még a német klubnál tölt. 

Yan Diomandé 2025 nyarán 20 millió euróért szerződött a spanyol Leganéstől az RB Leipzigbe, s a Transfermarkt jelenleg 75 millió euróra taksálja az értékét.  

 

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55