Népsport: revansot vettünk a 2:6-ért

A két ország válogatottja presztízsmérkőzést vívott a javából. Egyrészt az 1934-es világbajnokságon mindkét csapat a negyeddöntőben esett ki, Magyarország Ausztriától szenvedett 2:1-es vereséget, Svájc Csehszlovákiától kapott ki 4:2-re. Ráadásul a magyarok 1935. április 14-én Zürichben 6:2-es zakót kaptak a házigazdától – Európa-kupa-találkozón.

A Svájc elleni hazai mérkőzést megelőzően október 6-án Ek-meccset játszott válogatottunk, Bécsben 4:2-es vezetést követően 4:4-es döntetlent ért el Ausztria ellen. A Nemzeti Sport – Sárosi Györgyöt kivéve – lehúzta a magyarok teljesítményét, mondván, kétgólos előnyt nem szabad leadni. Talán mondani sem kell, az osztrák sajtó meg Hugo Meisl szövetségi kapitány ellen rendezett kirohanást, a sógorok sértve érezték magukat, hogy Sárosiék a fél­időben 4:2-re vezetnek…

A válogatott mérkőzés előtt bajnokin az Újpest 2:2-es döntetlenre végzett a Hungáriával – hatalmas küzdelem, igazságos eredmény –, a Ferencváros idegenben 3:1-es salgótarjáni vezetést követően nyert 5:3-ra. Az aktuális tabellát a Hungária vezette a lila-fehérek és a Fradi előtt. Nem véletlen, hogy Dietz Károly szövetségi kapitány öt Hungária- és négy Újpest-labdarúgót jelölt a kezdőbe, mellettük Sárosi György és Toldi Géza személyében két ferencvárosit is beállított.

Némi derültséget okozott, hogy a szövetségben a csapathirdetésen megjelent Cseh II László bátyja, aki így nyugtázta, hogy fivére jobbszélsőt játszik: „Ő is hallott már róla. El van rá készülve, de nem nagyon tetszik neki ez a terv.” Úgy látszik, többeknek lehetett hasonló a véleményük, mert Dietz megindokolta döntését:

„Olyan technikás és eredményes játékost, mint Cseh, nem lehet nélkülözni és miután máshol nem tudtam helyet szorítani neki, jobb szélre tettem. A Hungáriában már többször megfelelően, sőt kitűnően játszott jobbszélsőt.” Szegény Cseh Matyi! Rendre arról folyt a vita, hogy a belső hármasban – Cseh, Sárosi, Zsengellér Gyula – ki játsszon összekötőt, ki középcsatárt, erre Matyit kiteszik a jobb szélre… Cseh korántsem volt elkészülve, hogy a jobb szélen futballozzon, olyannyira nem, hogy a B-csapat elleni edzőmeccs előtt combizomfájdalomra hivatkozott, nem akart pályára lépni, aztán az orvosi vizsgálatot követően mégiscsak játszott. „Amikor (…) Csehből kitört a futballvér, már nem tudta megállni, hogy a labda után ne rohanjon és olyan pompás lefutást produkált, hogy még a legjobb Titkosnak is becsületére vált volna. Ettől kezdve Cseh kedve is megjött és olyan akciókat vezetett, amelyek teljesen igazolták azokat, akik (Schaffer Alfrédon kezdve Dietz kapitányig) a jobb szélre való helyezésében nagy fantáziát láttak.” 

A találkozó előtt grafológus járt a nemzeti együttes kereténél, aki úgy végzett íráselemzést, hogy előtte nem mondták meg neki, melyik játékos írását vizsgálja. Toldi Gézáéból ezt állapította meg: „Könnyen ugratható. Szeszélyes és szereti, ha kényeztetik. Gyakran van hevült állapotban. Ingerült és gőgös, de nem rosszindulatú, csak közelebbről kell megismernünk, hogy megszeressük.” Megjegyzés: „Reméljük, a svájci kapus elég közelről fogja megismerni Toldit.”

Sárosiról: „Meghasonlásokra, tépelődésekre hajlamos, lelkileg kifinomult. Úgy érzi, a szerelemben nincs szerencséje és egyáltalán, néha alábecsüli magát. Éppen ezért bizalmatlan és nem hagyja magát elvakítani. Igen gyakran igazságtalan másokhoz éppen emiatt. Stílus­érzéke van.” Megjegyzés: „Nem is olyan rossz ez az elemzés!” Cseh II: „Nem jó az emlékezőtehetsége. Rendkívül hiú. Igen kiváló teljesítményekre képes, akármi a szakmája, de a cél előtt sokszor felmondják az idegei a szolgálatot. Szeret gúnyolódni, kötekedni. Furfangos.” Megjegyzés: „A furfanggal egyetértünk, de az idegeit hagyja otthon inkább…” Dietz Károlyról így vélekedett az írások szakembere: „Békétlenkedő, nagyon határozott. Nehezére esik megdicsérni valakit. Lassan melegszik fel, de minél tovább foglalkozik valamivel, annál lelkesebb. Kártyáiba nem szívesen enged belelátni. Rendkívül titkolózó. De ezt is el tudja titkolni, tehát mindenki azt hiszi róla, hogy pont vele szemben nyíltszívű.” Megjegyzés: „Reméljük, vasárnap nem fog nehezére esni megdicsérni az egész csapatot.”

Annak ellenére, hogy Svájc a franciákat és a norvégokat is legyőzte (2:1, illetve 2:0), a zürichi sajtó a magyarokat tartotta esélyesnek, még úgy is, hogy a vendégek jól alkalmazkodnak az új játékrendszerhez. „Mindent egybevetve: reálisan csak magyar győzelmet lehet várni, de bizonyos, hogy ez a győzelem nem lesz nagy gólkülönbségű. Persze, mi is győzhetünk, de csak akkor, ha csatárainkból maradék nélkül kijön minden tudás.”

A honi közvéleményt foglalkoztatta, Sárosiék képesek-e visszavágni az áprilisi zürichi 6:2-es vereségért – ráadásul az Európa-kupa-mérkőzés volt. A Nemzeti Sport így látta: „Revansot vehetünk a zürichi 2:6-ért, de csak akkor, ha »jól jönnek ki a lépések«”. A válasz: „A magyar csapat elég jó. (…) Ám nagyon mesze van attól az együttestől, amelyet biztos győzelem reményében küldhetnék Bécsbe, Prágába, vagy Milánóba, vagy akár Zürichbe is. Tehát messze van a száz százaléktól. (…) Svájc taktikailag sokkal öntudatosabb, mint a magyar együttes.” A konklúzió: „A gyors, lendületes, nagy átütő erejű svájci csatársort és a mi védelmünk utolsó mérsékelt formáit alapul véve, nagyon valószínű, hogy egy-két dugó bekerül a magyar hálóba. Bízunk azonban a magyar csatársorban, hogy a svájci góloknak legalább a kétszeresét adja majd vissza, még akkor is, ha csak ötven százalék jön ki abból a tudásból, amely ebben a sorban benne van. Jóslatunk: 4:2 Magyarország javára.”

Miután 6:1-re nyert Magyarország, a szaklap is áradozott: „A magyar csatársor gólképessége legázolta a merev taktikájú svájci válogatottat. Az első félidő heves és veszélyes svájci támadásokkal ijesztgetett, de a magyar csatársor a kínálkozó helyzetek közül hármat megjátszott s így 3:0-ra fordulhattunk. A második félidőben összeesett a svájci csapat, annak ellenére, hogy becsületgólját ekkor érte el.” Csupán egy mondat utalt arra, hogy barátságos találkozóról volt szó: „Revans a zürichi 2:6-ért – sajnos nem Ek-mérkőzésen.” Más kérdés, hogy a vendégek a gyep nélküli pálya miatt is dohogtak, meg: „a hatból négyet a bírónak köszönhetnek a magyarok”. Dietz mértéktartón értékelt: „Az eredmény alapján nem szabad vérmes reményeket táplálni az olaszok ellen. Ott egészen más lesz majd a helyzet.” Cseh viszont megjegyezte: „Örülök, hogy visszaadtuk a kölcsönt.” Az ellenfél csapatkapitánya, Severino Minelli elismerte: „A magyarok legjobb része a csatársor. Sárosi a legjobb tagja ennek a sornak. Ha nála van a labda, sohasem lehet tudni, hogy mit fog csinálni. Nagy tehetség!” S hogy milyen volt az ellenfél? A Nemzeti Sport nemes egyszerűséggel jellemzett: „A svájci csapattól többet vártunk.”

Noha nem tartozik szorosan az Üllői úti mérkőzéshez, az 1933 és 1935 között harmadszor megrendezett Európa-kupa-sorozat megnyerésére akkor lett volna esélye a magyar válogatottnak, ha a Svájc ellen aratott siker után kellő önbizalommal felvértezve novemberben Milánóban legyőzi az olaszokat – ám a 2:2 azt jelentette, hogy az aktuális világbajnok 11 ponttal hódította el a trófeát a 10-10 pontos magyarok és osztrákokkal előtt.

Vigasznak persze jó volt, hogy mégiscsak revansot vettünk.