Maximális Mázli: Newcastle 2 - 1 West Brom

Vágólapra másolva!
2012.10.28. 22:10
Címkék
Ma délután a Newcastle hozta azt a formát ami az előző szezonban nagyon sok pontot eredményezett. A jelszó a tavalyi: rossz játékkal nyerni!...

Ma délután a Newcastle hozta azt a formát ami az előző szezonban nagyon sok pontot eredményezett.

A jelszó a tavalyi: rossz játékkal nyerni!

A csapat nem volt jobb a West Brom-nál, az igazság az, hogy az 1-1 pont reálisabb eredmény lett volna. Azonban a birminghami csapat sok pontot csent már el a Szarkák elől, úgyhogy kb. nulla másodpercig sem sajnáltam őket.

A Newcastle támadgatott ugyan, de sokáig egy veszélyes távoli Santon lövésen és egy közeli Ba fejesen kívül nem sokat mutattak. A másik oldalon Lukaku lövésénél viszont két alkalommal is komoly Krul bravúrra volt szükség. A kezdőben kapott helyet Shola Ameobi, akinek két fontos momentum is jutott.

Először a 35. percben, amikor tovább fejelt Ba felé egy labdát, aki megszerezte a vezetést. Szerintem Cissé egy ilyen ivelésre fel sem ugrott volna. A második pedig, amikor az 55. percben hátrament védekezni, és így Gera beadásánál Lukaku nem volt lesen. Szerintem Cissé nem téblábolt volna hátul.

Pardew reagált, jött Cissé és Obertan, majd később Sammy Ameobi is. A Newcastle nem lett jobb, de nagyon akarták a győzelmet. Végül a hosszabbításban Ben Arfa sokadjára indult meg egyedül, és bár megint megállították, a lecsorgó labda Sammy Ameobi elé került. Az ifjú titán lőtt, de nagyon rosszul. A labdája mellé szállt volna, de telibe találta Cissé hátát, ahonnan védhetetlenül pattant a kapuba a bogyó.

A három pont tehát megvan, de azt mindenki tudja, hogy ezzel a játékkal a következő fordulóban a Liverpool ellen borítékolható a sima zakó. Viszont pozitívum, hogy mindkét szenegáli gólt "lőtt", remélem most már Cissé is beindul.

HAJRÁ NEWCASTLE!

Mark29

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
53 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik