NFL: Favre leadta a papírjait a ligánál, hivatalosan is visszavonult

Vágólapra másolva!
2011.01.17. 19:07
Címkék
Bár korábban már kétszer is bejelentette a visszavonulását, ilyet még nem tett Brett Favre: benyújtotta felmondólevelét az NFL-nek. A 41 éves irányító, aki 1997 januárjában Super Bowlt nyert a Green Bay Packersszel, 20 éves játékos-pályafutásnak vetett hivatalosan is véget.

Favre az 1991-es játékosbörzén 33. választottként került az Atlantához, amely egy év után továbbadta Green Baybe. A Packersnél a 2007-es idényig a klub legendájává vált, s bár 2008-ban bejelentette visszavonulását, meggondolta magát, és aláírt a New York Jetshez. Egy idényt töltött el ott, majd újabb „sikertelen" visszavonulása után két szezonra a Minnesotához szerződött.

Az idén különböző sérülések hátráltatták, az idény vége felé már alig játszott. Hosszú pályafutása során szinte minden, az irányítókra vonatkozó rekordot (pozitívat és negatívat egyaránt) megdöntött.

„Eljött az idő, és nincs is ezzel semmi gond – mondta Favre a Vikings idei utolsó meccse után, amelyet már a pálya mellől volt kényteklen végigizgulni. – Ama kevesek egyike vagyok az NFL-ben, akik semmit sem bántak meg."

Legfrissebb hírek

Sztárok, x-faktorok, a helyszín – infografikán minden, amit a 60. Super Bowl előtt tudni érdemes

Képes Sport
2 perce

NB I: Diósgyőr–ETO

Labdarúgó NB I
7 perce

Hat nemzet sztárjai az álomcsapatban a férfi kézi Eb All Star-csapatában

Képes Sport
8 perce

Hatodszor is nyert a britek curling vegyes párosa a milánó-cortinai olimpián

Téli olimpia 2026
23 perce

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár és az AHC is

Egyéb csapat
50 perce

Szabó János egyre közelebb kerül 400. bajnokijához

Labdarúgó NB I
1 órája

Szavazás: a New England Patriots vagy a Seattle Seahawks nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
1 órája

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik