NFL: Polamalu kidőlt, a Cards futója ismét sérültlistán

Vágólapra másolva!
2012.10.08. 23:10
Címkék
Ritka szerencsétlen játékos Ryan Williams. A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Arizona Cardinals a 2011-es játékosbörze második körének elején választotta ki a nagyreményű futót, de az előző szezont egy térdkalácsín-szakadás miatt teljes egészében ki kellett hagynia Williamsnek, most pedig öt mérkőzést követően ismét sérültlistára került, válla miatt nem játszhat már az idényben.
A Pittsburgh Steelers ligaelit safetyje, Troy Polamalu vádlisérülése kiújult a Philadelphia Eagles elleni rangadón, így kihagyni kényszerül a csütörtöki Tennessee Titans elleni mérkőzést.

A 6. fordulóban rajta kívül a Green Bay Packers futója, Cedric Benson is partvonalon kívül reked lábsérülése miatt – pedig a 2–3-mal induló Packersnek minden erőforrására szüksége lenne az első négy találkozóját megnyerő Houston Texans ellen, a New York Giants fiatal safetyje, Will Hill pedig négymérkőzéses eltiltást kapott, miután megszegte a liga teljesítményfokozókkal kapcsolatos előírásait.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu
A New England Patriots korábbi futója, az 1999 és 2011 között három Super Bowlt nyerő (csapata ezen időszak alatt még két nagydöntőben volt érdekelt) Kevin Faulk kedden hivatalosan is bejelenti visszavonulását.

Az 5. forduló vasárnapi mérkőzéseiről szóló cikkünket ide kattintva érheti el, a New York Jets–Houston Texans hétfő esti rangadó beharangozóját pedig ide kattintva olvashatja el!

NFL 2012, ALAPSZAKASZ
5. FORDULÓ
2012. 10. 05. 2:20 St. Louis Rams–Arizona Cardinals 17–3
2012. 10. 07. 19:00 Washington Redskins–Atlanta Falcons 17–24
2012. 10. 07. 19:00 Pittsburgh Steelers–Philadelphia Eagles 16–14
2012. 10. 07. 19:00 Indianapolis Colts–Green Bay Packers 30–27
2012. 10. 07. 19:00 New York Giants–Cleveland Browns 41–27
2012. 10. 07. 19:00 Kansas City Chiefs–Baltimore Ravens 6–9
2012. 10. 07. 19:00 Cincinnati Bengals–Miami Dolphins 13–17
2012. 10. 07. 22:05 Jacksonville Jaguars–Chicago Bears 3–41
2012. 10. 07. 22:05 Carolina Panthers–Seattle Seahawks 12–16
2012. 10. 07. 22:25 Minnesota Vikings–Tennessee Titans 30–7
2012. 10. 07. 22:25 New England Patriots–Denver Broncos 31–21
2012. 10. 07. 22:25 San Francisco 49ers–Buffalo Bills 45–3
2012. 10. 08. 2:20 New Orleans Saints–San Diego Chargers 31–24
2012. 10. 09. 2:30 New York Jets–Houston Texans
Szabadnapos: Oakland Raiders, Dallas Cowboys, Detroit Lions, Tampa Bay Buccaneers

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
3 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
5 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
8 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
8 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
9 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
10 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
11 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
11 órája
Ezek is érdekelhetik