NFL: megvan a címvédő Denver Broncos új vezetőedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.11. 20:47
Vance Joseph lett az NFL-ben szereplő Denver Broncos vezetőedzője.

Mint megírtuk, a címvédő Denvernél a kényszer szült változást: Gary Kubiak főedző az alapszakasz végén úgy döntött, egészségügyi problémákra hivatkozva visszavonulGary Kubiak főedző az alapszakasz végén úgy döntött, egészségügyi problémákra hivatkozva visszavonul

A Broncos trénere még 2013-ban összeesett az oldalvonal mentén (igaz, Kubiak ekkor még a Houston Texansnál dolgozott), ám folytatta az edzősködést. Kubiak állapota az elmúlt hónapokban viszont sokat romlott, a 2016-os esztendőben többször is kórházi kezelésre szorult.

A keresgélés szerdáig tartott – Vance Joseph, a Miami Dolphins védőkoordinátora lett a Broncos új vezetőedzője. A 44 esztendős szakember első főedzői állását kapta, pályafutása során leginkább csak a védelem hátsó szekcióját (secondary) igazgatta, mígnem a 2016-os szezon előtt jött az áttörés, s átvette a Dolphins teljes védőegységét.

Joseph a hírek szerint négyéves szerződést írt alá a Denverrel.

NFL 2016, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2017. 1. 7–8.)
AFC
Pittsburgh Steelers (3.)–Miami Dolphins (6.) 30–12
Houston Texans (4.)–Oakland Raiders (5.) 27–14
NFC
Seattle Seahawks (3.)–Detroit Lions (6.) 26–6
Green Bay Packers (4.)–New York Giants (5.) 38–13
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2017. 1. 14–15.)
AFC
New England Patriots (1.)–Houston Texans (4.)
2017. 1. 15., 2.15
Kansas City Chiefs (2.)–Pittsburgh Steelers (3.)
2017. 1. 15., 19.05
NFC
Dallas Cowboys (1.)–Green Bay Packers (4.) 2017. 1. 15., 22.40
Atlanta Falcons (2.)–Seattle Seahawks (3.) 2017. 1. 14. 22.35
KONFERENCIADÖNTŐK (2017. 1. 22–23.)
AFC
A magasabb kiemelésű továbbjutó (1./2./3.)–Az alacsonyabb kiemelésű továbbjutó (2./3./4.) 2017. 1. 23., 0.40
NFC
A magasabb kiemelésű továbbjutó (1./2./3.)–Az alacsonyabb kiemelésű továbbjutó (2./3./4./5.) 2017. 1. 22., 21.05
SUPER BOWL 51 (2017. 2. 6.)
Az NFC győztese (1./2./3./4.)–Az AFC győztese (1./2./3./4./5.)* 0.30*
*NRG Stadium (Houston, Texas)
A Sport Tv minden mérkőzést élőben közvetít!

 

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
12 órája

Allen kiütötte Maye-t az NFL MVP-versenyből? Stafford lehet a nevető harmadik

Amerikai sportok
2025.12.16. 15:18

NFL: a Broncos a Packerst is megverte, 12 győzelmével egyedül áll az alapszakasz élén

Amerikai sportok
2025.12.15. 03:34

Amerikából jöttem: elhisszük, hogy Super Bowl-esélyesek? A Broncos–Packers meccsen kiderülhet

Amerikai sportok
2025.12.11. 17:59

Csoportrangadót nyert a Packers; a Houston elleni vereség után egyre nagyobb bajban a Chiefs – videók

Amerikai sportok
2025.12.08. 06:04

NFL: drámai, hosszabbításos végjátékban, egy ponttal nyert a Broncos, már 10 győzelme van

Amerikai sportok
2025.12.01. 06:31

Utolsó másodperces mezőnygóllal nyert a Denver, szoros meccset húzott be a Rams – videó

Amerikai sportok
2025.11.17. 02:45

Felejthető találkozón növelte győzelmi sorozatát a Denver – videó

Amerikai sportok
2025.11.07. 09:59
Ezek is érdekelhetik