Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

1980. július 27., Moszkva, este kilenc óra után járunk néhány perccel: az olimpiai aranyérem a tét a súlyemelők félnehézsúlyú kategóriájában. A 210 kilós súly előtt a bolgár Rumen Alekszandrov, miután Baczakó Péter sikeresen kilökte a 207.5 kilót. Oda sem mer nézni, a melegítőteremben vár… Ha megcsinálja a bolgár, övé az arany, ha nem, akkor a magyar súlyemelő ér a csúcsra. Alekszandrov egyszer már felállt ezzel a súllyal, de kilökni nem tudta, egy lehetősége azonban még maradt. A feszült csendet egy tompa puffanás töri meg, a taps viszont elmarad…

Baczakóban ekkor átvillant, hogy ő nyert, de bizonyságot csak néhány másodperccel később szerzett, amikor rohantak felé a fotósok.

Pedig náluk a családban az ökölvívás volt a meghatározó, édesapja azt szerette volna, hogy a kis Péterből is bunyós legyen. „A pofonokért nem rajongtam, így aztán testnevelő tanárom tanácsára a tornánál kötöttem ki, amit otthon is gyakorolhattam. Csináltam egy nyújtót, hogy az óriásköröket megtanuljam. Aztán elment a kedvem az egésztől, mert az óriáskör helyett hatalmasat estem” – emlékezett vissza a gyerekkorára a Képes Újságnak adott interjújában.

Szerencséjére szülővárosában, Ercsiben a hatvanas évek második felében több barátja is azt a célt tűzte ki, hogy izomember legyen, ezért összeálltak és egy használaton kívüli pincében alakítottak ki egy súlyemelőklubot. Szóltak Baczakónak is, aki később éveken át emelgetett ott, de amatőr alapon. A véletlennek köszönhetően lett versenyző. „Az egyik srác az Előrében emelt és magával vitt az egyik edzésre. Félve léptem be a terembe, hogy a többiek ki fognak nevetni, hogy mit akar itt az a nyápic kölyök. Aztán körülnéztem és hasonló fiúkat láttam, mint én. Varga Gyula, későbbi edzőm rám nézett, majd ennyit mondott: »Ha azt a súlyt, ott a dobogón fel tudod emelni a melledig, maradhatsz.« Nekem szerencsére nem aludttej folyik az ereimben. Odapattantam a súlyzó mellé, nemcsak felemeltem, hanem ki is löktem a fejem fölé a 60 kilót.”

Ezzel a mozdulattal egy páratlanul sikeres pályafutás vette kezdetét. Az akkor 16 éves, 62 kilós Baczakó 1968-ban a BKV Előrénél megnyerte a házi válogató versenyét 65 kilogrammos nyomással és szakítással. Korosztálya legjobbjaivá küzdötte fel magát itthon: „Engem mint megbízható versenyzőt tartottak nyilván, körülöttem sorra tűnnek fel és tűntek le a szupertehetségek, de engem csak olyan jó emelőnek tartottak. Igaz, nem is voltak eget rengető eredményeim. Nyertem ifjúsági és juniorbajnokságot, de amivel itthon az élen is voltam, a nemzetközi mezőnyben nem tudtam labdába rúgni.”

Három évvel később már nagy reménységként emlegették. Aztán többször is súlycsoportot kellett váltania, 1973-ban pedig, amikor kiöregedett az ifiből és átkerült a felnőttek közé, addigi pályafutása legnagyobb válságát élte át. „Szerencsémre Pál József, a klubedzőm és Orvos András szövetségi kapitány tartotta bennem a lelket, sőt Bandi bácsi előlegezett bizalmának köszönhetően ott lehettem az 1973-as és 1974-es felnőtt világbajnokságon. Az eredmény? Két ötödik hely.”

1975-ben Moszkvában a világ- és Európa-bajnokságon a harmadik legjobb szakító lett, a ’76-os montreali olimpián eredetileg a negyedik helyen végzett középsúlyban, csakhogy doppingvétség miatt az ezüstérmes Blagoj Blagoev eredményét törölték, így Baczakó is előbbre léphetett egy helyet.

Nemzetközi versenyen 1979-ig kellett várnia az aranyra, abban az évben Várnában immár félnehézsúlyban szakításban aranyérmes lett, összetettben és lökésben ezüstérmes. A moszkvai játékokon a harmadik helynél jobb eredményre így sem számítottak tőle.

„…hiszen az ellenfelek között ott volt korábbi példaképem a szovjet David Rigert és a szupertehetséges bolgár Alekszandrov. De ez a nap számomra jól kezdődött. A mérlegelésnél azonos volt a súlyom Rigerttel, Alekszandrovnál pedig könnyebb voltam, ez pedig a szabályok értelmében nekem 2.5 kiló előnyt jelentett. Én jöttem ki elsőnek, 162 kilogrammos szakítással kezdtem, sikerült. Alekszandrov 165-ön kezdett, de rontott. Én 167-re mentem és Alekszandrov is. Mindkettőnknek sikerült és 170-en jött Rigert, aki a sok fogyasztás miatt nem bírt ezzel a súllyal. A lökésben aztán elkezdtünk taktikázni. 202-n léptem a dobogóra, Alekszandrov 205-ön. Erre én 207-re mentem, sikerült kilöknöm. Alekszandrov 210-zel válaszolt, de ezzel a súllyal nem bírt” – elevenítette fel a nagy napot.

„Szinte nem is mertem odanézni, s nem is tudom, mi minden villant át bennem. Versenyek sora, kétségek, remények, a talán lehetséges csalóka ábrándja. S egyszer csak azt éreztem, hogy zúg a taps, felkapnak, levegőbe dobálnak. Talán én lettem az olimpiai bajnok? Igen, igen, igen!… Nem reméltem volna és alig merem elhinni” – mesélte később a Népsportnak. Érdekesség és némi számmisztika: Baczakóé a magyar sport 111. olimpiai aranyérme, míg ugyanúgy 377.5 kilós teljesítménnyel végzett az élen, mint nagy elődje, a még három fogásnemben emelő Földi Imre.

Másnap már haza is jött, nem várta meg az aranygépet, ugyanúgy utazott, mint korábban bármelyik versenyéről. „Most pihenni fogok, »megismerkedem« a családommal. Aztán újra a tárcsák, Tata, edzés, versenyek. Enélkül nem megy…” – tette hozzá. 1982-ben Ljubljanában bronzérmes lett a világbajnokságon, ez volt az utolsó nemzetközi versenyen szerzett érme. Teljesítményéről mindent elmond, hogy tíz világbajnokságon indult és egyszer sem esett ki.

„Moszkvát követően még nem akartam felhagyni a súlyemeléssel, de az nyilvánvalóvá lett előttem, hogy a korábbi motiváltságom nincs többé, hiszen megvalósult, amit nagyon akartam” – nyilatkozta később. 1983 szeptemberében Tatabányán országos csúcsot akart dönteni – ám végül a saját sportolói pályafutása végére tett pontot.

„Remekül sikerült a szakítás, mindhárom gyakorlatom jó volt, 175 kilóig jutottam, ami még soha nem sikerült versenyen. Nagyon bíztam a lökésben is. És nem alaptalanul, mert a 207.5 is nagyon könnyen ment. Másodszorra a 215-tel próbálkoztam. Először a sasszé után elbillent a súly. Másodszorra jobban figyeltem, könnyen álltam fel, de a kilökésnél lemaradt a jobb lábam. Éles fájdalmat éreztem a térdem körül és a dobogóra rogytam. Azonnal bevittek a tatabányai kórházba, s ott megvizsgáltak” – elevenítette fel a Népsportnak.

Dr. Eiben Ernő főorvos elmondta a diagnózist, a jobb térdkalács fölötti tapadásról teljes szélességében leszakadt a négyfejű combizom. Az operáció és a rehabilitáció után a visszavonulás mellett döntött, de nem szakadt el szeretett sportágától, edzőnek állt. „Az a fixa ideám, hogy az edzések nagy intenzitásúak legyenek. Lehet száz kilót, húszkilónként ötszörre felemelni, avagy csak egy gyakorlat száz kilóval. Az utóbbit látom célszerűnek, vagyis mindig nagy súlyokkal kell gyakorolni” – fejtette ki.

Tanítványai közül Krutzler Eszter 2004-ben Athénban ezüstérmes lett összetettben. „Eszti a helyezést nézve teljesítette a kötelező feladatot. Volt egy romantikus álmunk a győzelemről, de ez egy ideig még álom marad. Délelőtt beszéltem vele, azt mondta, a súlya jó, és éreztem, hogy azért izgul. Meggyőződésem, hogy egyébként azonos erőállapotban van, mint az aranyérmes kínai, de az olimpia légkörét még szoknia kell” – értékelte tanítványát, akit szívműtétje miatt nem kísérhetett el. Az ezüstért járó jutalmat is csak egy évvel később kapta meg.

Nem sokkal később lebetegedett, eleinte a lába fájt, és gyengének érezte magát, de nem foglalkozott vele különösebben. Fájdalmai azonban erősödtek, nehezen járt, később tolószékbe is került. Betegségét sokáig nem tudták azonosítani, később kiderült, hogy izomsorvadásban szenvedett, amely öröklött betegségnek számít, és a sportnak köszönhette, hogy korábban nem jött elő.

Hosszan tartó, súlyos betegség után 56 éves korában, 2008. április elsején hunyt el. „Példamutató apa és férfi” – áll a sírkövén.

BACZAKÓ PÉTER NÉVJEGYE
Született: 1951. szeptember 27., Ercsi
Elhunyt: 2008., április 1., Budapest
Sportága: súlyemelés (középsúly, félnehézsúly, kisnehézsúly)
Egyesülete: BKV Előre
Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (1980, félnehézsúly), olimpiai 3. (1976, középsúly); 3x világbajnok (1980, félnehézsúly, összetett, szakítás, lökés), 3x vb-2. (1977, középsúly, összetett; 1978, középsúly, összetett, szakítás), 5x vb-3. (1975, középsúly, szakítás; 1976, középsúly, összetett 1977, középsúly, szakítás, lökés; 1978, középsúly, lökés; 1982, félnehézsúly, szakítás); Európa-bajnok (1979, félnehézsúly, szakítás), 6x Eb-2. (1977, középsúly, összetett; 1978, középsúly, összetett, szakítás, lökés; 1979, félnehézsúly, összetett, lökés), 4x Eb-3. (1975, középsúly, szakítás; 1977, középsúly, szakítás, lökés; 1982, félnehézsúly, szakítás); 9x országos bajnok (1974–1978, középsúly; 1980–1982, félnehézsúly); 1983, kisnehézsúly)