Holyfield megverte Rahmant

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.06.02. 22:25
Címkék
Rendhagyó módon hét menetet pontoztak, ennyiben Holyfield (balra) volt jobb
Rendhagyó módon hét menetet pontoztak, ennyiben Holyfield (balra) volt jobb
Rendhagyó módon hét menetet pontoztak, ennyiben Holyfield (balra) volt jobb
Rendhagyó módon hét menetet pontoztak, ennyiben Holyfield (balra) volt jobb
Rendhagyó módon hét menetet pontoztak, ennyiben Holyfield (balra) volt jobb
Rendhagyó módon hét menetet pontoztak, ennyiben Holyfield (balra) volt jobb
Az amerikai Evander Holyfield legyőzte honfitársát, Hasim Rahmant az Atlantic Cityben rendezett profi nehézsúlyú ökölvívó-mérkőzésen. A mérkőzésvezető az orvos tanácsára a nyolcadik menetben Rahman sérülése miatt félbeszakította a találkozót, ezt követően a szabályok szerint lepontozták az addig látottakat, és két pontozó 69:64-re Holyfieldet, egy pedig 67:66-ra ellenfelét látta jobbnak. Rahman bal füle rettenetesen bedagadt, a bíró ezért szüntette be a 12 menetesre tervezett összecsapást.
"Úgy éreztem, mintha valami súlyos fémtárggyal ütöttek volna fejbe” – mondta a Lennox Lewis tavalyi megverésével egy ízben már WBC (Bokszvilágtanács) és az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) világbajnoka, ám a visszavágón detronizált Rahman, aki nem érzi magát legyőzöttnek, és visszavágót szeretne. A két volt világbajnok közül a 39 éves Holyfieldnek – ő szintén 2001-ben volt kénytelen meghajolni a WBA (Bokszvilágszövetség) címéért vívott meccsen a Puerto Ricó-i John Ruiz nagyobb tudása előtt – ez volt pályafutása során a 38. sikere öt vereség és két döntetlen mellett. Tíz évvel fiatalabb riválisa negyedszer kapott ki, 35-ször nyert profikarrierje során.
A német Sven Ottke Nürnbergben egyhangú pontozással győzött az amerikai Thomas Tate ellen az IBF nagyközépsúlyú világbajnoki övéért rendezett mérkőzésen, és 14. alkalommal védte meg címét. A 34 éves Ottke végig irányította a találkozót, és 1999 után másodszor nyert Tate ellen. Profimérlege ezzel továbbra is makulátlan, mind a 27 mérkőzésén diadalmaskodott. Amerikai riválisa 48. fellépésén hetedszer kapott ki.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
2 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
2 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
3 órája