Barrera legyőzte Moralest

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.06.23. 21:19
Címkék
A kihívó, Marco Antonio Barrera egyhangú pontozással legyőzte Erik Moralest, a WBC (Bokszvilágtanács) pehelysúlyú világbajnokát. A két mexikói Las Vegasban csapott össze.
Az eddig veretlen Morales kezdett jobban. Az összecsapás elején ő irányított, de Barrera fokozatosan feljött, és átvette a kezdeményezést. Az utolsó hat menet közül ötöt valamennyi pontozónál a kihívó nyerte meg. Egyikük 116–112-vel, a másik kettő pedig 115–113 arányban látta jobbnak Barrerát. "Szoros csata volt, de minden az elképzeléseim szerint alakult” – mondta Barrera. Morales (akinek a mérkőzés közben felszakadt, majd csúnyán bedagadt a jobb sze- möldöke) ugyanakkor vitatta honfitársa sikerét: "Jó erőben voltam, s bár a hajrában Barrera erősített, mégis úgy érzem, hogy én nyertem.”Morales nem értett tehát egyet a bírákkal, sőt, olyannyira felbőszült a döntésük miatt, hogy a mérkőzés végén, amely nem a WBC világbajnoki címéért zajlott, azonnal elhagyta a ringet, és elviharzott.A találkozó egyébként a visszavágója volt a két nagyság tavalyelőtti ütközetének, amelyet akkor – szintén vitatható körülmények között – Morales nyert meg. Morales vereségével megüresedett a WBC trónja, amelyért a szintén mexikói Juan Manuel Márquez és a dél-koreai In Dzsin Csi szállhat ringbe októberben.Ugyanezzel a súlycsoporttal kapcsolatos, ám már magyar vonatkozású hír, hogy a WBO legfrissebb ranglistáján a nemrégiben visszavonult olimpiai és világbajnok öklözőnk, Kovács "Kokó” István a harmadik helyet foglalja el.
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
4 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
7 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
7 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
7 órája