Befejeződött az injekciókúra

2003.03.03. 21:29
Címkék
Véget ért a kéthetes gyűrődés, Erdei Zsolt hétfőtől ismét injekciók nélkül készülhet a következő, március 29-re tervezett fellépésére. A WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú interkontinentális bajnoka jelenleg Hamburgban gyakorol, és a tervek szerint ki sem mozdul onnan a hónap végéig.
Klicsko Holyfield ellen?

NEW YORK. A WBC (Bokszvilágtanács) úgy döntött, hogy Vitalij Klicskónak elôbb a szervezet ranglistáján az utána következô legmagasabban rangsorolt ökölvívó ellen kell ringbe lépnie, és csak a gyôztes találkozót követôen hívhatja ki a címvédô Lennox Lewist. A WBC nehézsúlyú rangsorát az ukrán bokszoló vezeti jelenleg az amerikai Evander Holyfield elôtt. Klicsko február 21-én kijelentette: beperli a WBC-t, mert a szervezet nem kötelezte Lewist, hogy álljon ki ellene az év elsô felében. „A WBC szabályai kimondják, hogy a címvédônek egy éven belül kötelezô megmérkôznie a ranglista éllovasával. Ellenkezô esetben meg kell fosztani Lewist a világbajnoki övtôl” – mondta Ron DiNicola, Klicsko ügyvédje.
Vladimir és Vitalij Klicskóval kapcsolatban egyébként internetes források felvetették, hogy a testvérpár elhagyja az Universum Box-promotiont, és Fritz Sdunek edzôvel együtt az Egyesült Államokba költözik.

"Pénteken megkaptam az utolsó injekcióadagomat is, szombaton már futottam, de akkor még fájt a térdem – mesélte a veretlen öklöző. – Hétfőn nem terheltem, de csak azért, mert nem volt futóedzés. Elkezdtem a kesztyűs tréningeket, orosz sparringpartnerem van, vele dolgozok a következő napokban. Sajnos az első kesztyűs edzés nem ment olyan jól, ahogyan szerettem volna, de mint tudjuk, minden kezdet nehéz. Persze, nem aggódok, jó formában vagyok, szerintem ez hamarosan ki is fog jönni. A következő három hétben a kesztyűzés lesz a meghatározó az életemben, majd az utolsó héten már csak felpörgető jellegű gyakorlatok jönnek, hogy megfelelően ráhangolódhassak a mérkőzésre.”
Egyelőre nem lehet tudni, ki lesz Madár ellenfele, pillanatnyilag a lett Elvis Mihajlenko, a WBA (Bokszvilágszövetség) félnehézsúlyú interkontinentális bajnoka tűnik befutónak. "Ôt jól ismerem, rengeteget kesztyűztem vele, itt edzett az Universumnál, gyakorlatilag az edzőpartnerem volt – mondta Erdei. – Nyüstöltük egymást becsülettel, nyugodtan állíthatom, nagyon kellemetlen pali. Jön előre, üt-vág, igaz, az ütéseibe nem visz bele túl nagy erőt, ráadásul nem is gondolja át túlságosan a támadásait. Ugyanakkor az iramot bírja, nem fárad el túl könnyen!”
Legfrissebb hírek

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
23 perce

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
42 perce

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
54 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
1 órája

Egyenlített a Górnik Zabrze a Ferencváros elleni párharcban

Európa-liga
1 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
1 órája

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
2 órája