Kótai nem védi meg nemzetközi bajnoki övét

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2003.03.06. 21:08
Címkék
A televíziós partner, az RTL Klub programjába nem fér bele aznap, így elmarad Kótai Mihály április ötödikére tervezett címvédő összecsapása, amelynek tétje a WBC (Bokszvilágtanács) nagyváltósúlyú nemzetközi bajnoki öve lett volna.
Az okokat csak találgatni lehet. Először is szögezzük le: amikor Kótai aláírta az RTL Klubbal kötött szerződését, a csatorna elöljárói úgy nyilatkoztak, nem szólnak majd bele a programba, miattuk aligha marad el mérkőzés. Ez az ígéret most a ködbe veszett, merthogy a meccs elmarad. Nem fér bele a műsorfolyamba. Egyelőre nem ismerjük a társaság aznapi programtervét, de annyi bizonyos, a Formula–1-es Brazil Nagydíj időmérő edzése nem ütközik Kótai mérkőzésével. Kolosi Péter programigazgató tájékoztatása szerint aznap főműsoridőben nagy érdeklődésre számot tartó, élő műsort sugároznak – nem a csatorna valóságshow-ját –, ami nagy stúdiót igényel, többek között ez a halasztás oka."Nekünk kell egyezkednünk Kótai Mihály menedzsmentjével a dátumokról, és az április ötödike a sportot, illetve az összes produkciót figyelembe véve számunkra nem megfelelő. Az kritikus nap, amelyen nem tudnánk megfelelő időpontban közvetíteni a találkozót. Veres László, Kótai menedzsere egy héttel későbbre felajánlott egy másik lehetőséget, így Kótai legközelebb akkor bokszol. Álláspontunk szerint a boksz olyan műsorszám, amely nagy nézettséget akkor tud hozni, ha a bokszközvetítések számát nem növeljük túlzottan. Ennek a műsortípusnak semmiképpen sem tesz jót, ha hetente láthatjuk a képernyőn” – vélekedett az ügyről Kolosi Péter.A kisebb felfordulás természetesen változást idézett elő az élete első világbajnoki címmérkőzésére készülő "Tornádó” programjában is. Kótait legközelebb április tizenkettedikén láthatjuk bokszolni Walesben, ahol felhozó mérkőzést vív, majd május harmadikán, az Oscar De La Hoya-gála keretében jöhet az újabb Las Vegas-i fellépés, hogy aztán júniusban egy világbajnoki címmeccsel – a WBF (Bokszvilágszövetség) koronájáért – záruljon az erőltetett tavaszi menetelés.A mostani halasztás negatív következménye, hogy Kótai feltehetően elveszíti a WBC nagyváltósúlyú interkontinentális bajnoki övét, tekintettel arra, hogy nem védte meg egy éven belül. Az sem feltétlenül örvendetes, hogy júniusban majd úgy kell odaállnia a vb-címmeccsére, hogy előtte csak egyszer bokszolt tizenkét menetet.
Legfrissebb hírek

Konferencialiga: ETO FC–Riga FC

Európa-konferencialiga
1 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
26 perce

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
45 perce

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
58 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
1 órája

Egyenlített a Górnik Zabrze a Ferencváros elleni párharcban

Európa-liga
1 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
1 órája

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája