Ottke felülmúlta Maskét

2003.03.16. 21:06
Címkék
Ami 1996-ban nem sikerült az élete utolsó meccsét vívó Henry Maskénak, most összejött honfitársának, Sven Ottkénak (300). Az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) nagyközépsúlyú német világbajnoka Berlinben megosztott pontozással legyőzte az amerikai Byron Mitchellt (2521), és egyesítette az IBF, illetve a WBA (Bokszvilágszövetség) koronáját.
Ottke (jobbra) már két szervezet bajnoka
Ottke (jobbra) már két szervezet bajnoka
Ottke (jobbra) már két szervezet bajnoka
Ottke (jobbra) már két szervezet bajnoka
Ottke (jobbra) már két szervezet bajnoka
Ottke (jobbra) már két szervezet bajnoka
A németek közül korábban senkinek sem volt ugyanabban az időben legalább két trófeája ugyanabban a súlycsoportban, ehhez a fentebb már említett Maske járt a legközelebb, csakhogy nem tudott élni a lehetőséggel, és kikapott a nála kevesebbre tartott amerikai Virgil Hilltől.
Akadt, aki úgy tartotta, Ottke is a visszavonulása előtti utolsó nagy dobására készül, ám a mérkőzés után az egykoron amatőrként Erdei Zsolttal párbajozó német eloszlatta a kételyeket: "Nem hagyom abba, folytatom, már csak a nagyszerű berlini közönség miatt is. Nem a mai volt a legkeményebb meccsem. A tizenkettedik menet egyszerűen pocsék volt, a többi olyan átlagos. De nagyon elfáradtam, ugyanakkor hihetetlenül boldog vagyok.”
Az Ottke által említett utolsó menetben Mitchell megrogyasztotta riválisát, ám ő nem ment le, sikerült kihúznia az utolsó gongig, és ez elegendőnek bizonyult. A találkozó korábbi szakaszában ugyanis a rá jellemző precíz, nem túl erős, ugyanakkor pontos ütéseivel összekuporgatott annyi pontelőnyt, hogy abból maradt a végére is – ha nem is minden bírónál. Ketten – 116:114 és 115:113 arányban – a németet látták jobbnak, a Puerto Ricó-i döntnök 116:112-vel a tengerentúlinak adta a meccset, de ez nem befolyásolta a hazai ünneplést. Mitchell a szoros eredményeknél megszokottal ellentétben nagyon sportszerűen értékelt: "Ottke nagyon jól bokszolt, azt hiszem, megérdemelte a győzelmet.”
Egy másik "egyesített” világbajnok, a WBA és a WBO (Bokszvilágszervezet) kiskönnyűsúlyú trónján ülő Acelino Freitas (33–0, 30 K. O.–T. K. O.) sokkal könnyebben tudta le a szombati feladatát. A brazil K. O.-királyra (az első 29 csatáját gyors sikerrel fejezte be) a harmadik menetben ugyan számoltak a mexikói Juan Carlos Ramírez (29-5) ellen, de a felvonás végén már a kihívó padlózott, a következő felvonásban pedig véget is ért az összecsapás. Freitas három pontozásos győzelem után hagyta ismét munka nélkül a bírókat.
Az IBF kispehelysúlyú világbajnoka, a Fülöp-szigeteki Manny Pacquiao (36–2–1) is győzelemmel zárta soros manilai fellépését, igaz, az öve nem forgott kockán a kazah Erikzan Jesmangbetov (15–4) ellen. A pehelysúlyban megrendezett találkozón Pacquiao a negyedik menetben még gondban volt, a következőben azonban kétszer is leütötte a kazahot, aki másodszorra nem is tudott talpra állni.
Legfrissebb hírek

Három félidő után döntetlenre áll a párharc – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2 perce

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
2 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
7 perce

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
22 perce

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
28 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
47 perce

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
56 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája