Bokszszentély Erzsébeten

2003.03.20. 22:49
Címkék
Bakonyi Nándor remek bunyós volt. A bokszberkekben rendkívül népszerű Tusi (eredendően "természetesen” Tuskó) a hatvanas-hetvenes évek legendás Bp. Honvédjának színeiben osztotta a ringben a pofonokat, magától értetődően többszörös csapatbajnok volt, 1970-ben pedig egyéniben is ő állt a nagyváltósúly (71 kg) bajnoki dobogójának tetején.Az elmúlt évtizedben egy buldog szívósságával harcolt azért, hogy szűkebb pátriájában, Pestszenterzsébeten méltó körülmények közé kerülhessenek a helyi öklözők. A nagy álom, a tragikus közlekedési balesetben elhunyt egykori jó barátnak emléket állító Kajdi János Sportcsarnok ma is csupán a tervezőasztalon létezik (Tusi nem mondott le róla), a Pestszenterzsébeti SC ökölvívó-szakosztálya azonban a közelmúltban pazar lehetőséghez jutott a John Bull-hálózat helyi Ring Pubjának épületében.Az elsőrangúan felszerelt, csillogó-villogó teremben nem csupán számtalan ifjú bunyós ismerkedik a hazánkban rég látott népszerűségnek örvendő sportággal, de az MTK is itt lelt otthonra, soraiban egyebek mellett a junior-világbajnok, ma már felnőttválogatott Káté Gyulával vagy az egyaránt bajnoki döntős Gregárikkal és Mocsárral.
Legfrissebb hírek

Három félidő után döntetlenre áll a párharc – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
4 perce

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
4 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
9 perce

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
24 perce

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
30 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
49 perce

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
58 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája