Bognár három menetig bírta

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.04.26. 22:26
Címkék
Hatalmas verést kapott Bognár László (3082) a WBC (Bokszvilágtanács) kiskönnyűsúlyú nemzetközi bajnoki övéért kiírt mérkőzésen. A WBO (Bokszvilágszervezet) egykori interkontinentális bajnoka a dél-afrikai Secundában a harmadik menetben maradt alul a hazai közönség előtt bunyózó Mzonke Fanával (182) szemben.
A tudósítások szerint Fana végig gyorsabb, erősebb volt veterán magyar vetélytársánál, akit a második felvonásban kétszer, a harmadikban pedig háromszor küldött padlóra. Fanának különösen a jobbja volt veszélyes, a sorozatban a harmadik címmeccsét elbukó Bognárnak sehogyan sem sikerült elkerülnie a hazai bokszoló öklét. Fana ezzel a sikerével elérte, hogy ringbe léphessen a mexikói Jesús Chávez ellen, és ha őt is megveri, akkor alighanem a világbajnoki övért is harcba indulhat. Bognárnak pedig, meglehet, véget ért karrierje érdemi része.
Isaszegi új ellenfele

MISKOLC. Fábio Oliva helyett az argentin Pedro Javier Torres (34–18–9) ellen kell kockára tennie a WBO (Bokszvilágszervezet) harmatsúlyú interkontinentális bajnoki övét Isaszegi Róbertnek. Torres már kétszer vívott világbajnoki címmeccset, és olyan bunyósokkal csapott össze, mint Erik Morales, Marco Antonio Barréra vagy Johnny Tapia. Isaszegi és Torres május 10-én küzd meg Miskolcon.

Laríos sima sikere

TOKIÓ. Megvédte a WBC (Bokszvilágtanács) kisharmatsúlyú világbajnoki övét Óscar Laríos (47–3–1, 33 K. O.–T. K. O.) miután egyhangú pontozással legyôzte a japán Nagazato Sigerut (23–6, 18). A mexikói az ötödik menetben padlóra küldte japán ellenfelét, majd a folytatásban végig fölényben bokszolt. A május óta világbajnok Laríos harmadszor ôrizte meg a koronáját.

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
44 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
44 perce

Takács Boglárka a 8. lett 200 méteren az atlétikai Eb-n

Atlétika
48 perce

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
1 órája

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
1 órája

„Hihetetlen a pali!” – Bamidele Yusuf Kristoffer Zachariassenről

Európa-liga
1 órája

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
1 órája

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
1 órája