Az akarat a legfontosabb

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2003.05.12. 21:44
Címkék
Nem túlzás azt állítani, néhány hónappal ezelőtt Magyarországon senki sem tudta, kicsoda Theo Kerekesch. Azóta eltelt némi idő, a bokszberkekben járatosak biztosan, a szurkolók pedig már talán tudják, ki a fentebb említett, neve ellenére igazi német úriember.
Nem túlzás azt állítani, néhány hónappal ezelőtt Magyarországon senki sem tudta, kicsoda Theo Kerekesch. Azóta eltelt némi idő, a bokszberkekben járatosak biztosan, a szurkolók pedig már talán tudják, ki a fentebb említett, neve ellenére igazi német úriember. Ô nem más, mint Kótai Mihály edzője, aki megpróbálja felkészíteni a magyar nagyváltósúlyút élete első világbajnoki címmérkőzésére. Kerekesch úr a napokban Magyarországon járt, egy hetet készült Kótaival, illetve az őt segítő Matolcsi Józseffel, majd vasárnap elindultak Hágába, ahol pénteken újra jelenése lesz védencével, méghozzá az argentin Óscar Daniel Vélez (14–5–1) ellen.– Sejti, mekkora meglepetést okozott Magyarországon, hogy ön lett Kótai Mihály új edzője? Sokan csak annyit kérdeztek: Ki az a Kerekesch?– Bevallom, nem is gondoltam erre – ismerte el Theo Kerekesch. – Csak annyi történt, hogy bemutatták nekem Misit, megkérdezték, mit szólnék, ha én lennék az edzője. Én meg igent mondtam. Egyébként meglehetősen régóta tevékenykedem a sportágban, tizennégy éves koromtól bokszoltam, aztán harminc évig amatőredző voltam, majd legjobb tanítványommal, Luan Krasniqivel együtt átálltam a profik közé. Luannal elmentünk Angliába, a Panix Promotionnél (Panos Eliades, Lennox Lewis menedzserének a klubja – a szerk.) tizenöt nullás mérlegig jutottunk, amikor jött az Universum ajánlata. Krasniqi igent mondott, Hamburgba költözött, én azonban nem akartam menni. Hamburg túlságosan is messze volt a családomtól, ráadásul az Universumnak megvolt a saját edzői stábja. Inkább úgy döntöttem, abbahagyom.– Minek köszönhető, hogy a nyugdíj helyett most ismét dolgozik?– Annak, hogy amikor bemutatták Misit, megfogott a személyisége, a hozzáállása, és tetszett a bokszról alkotott képe. Fiatal, egész életét a boksznak rendeli alá, nyílt, őszinte, egyenes ember, aki tudja, mit akar elérni az életben. Az ilyen ember pedig megérdemli, hogy segítsenek neki. – Mégis, mi fogta meg Kótaiban?– Mutatta, tenni akar azért, hogy még jobb legyen. Nem ismertem elég jól, nem tudtam pontosan, mi a jó és mi a rossz nála, nekem elég volt, hogy akart. Tudja, úgy vagyok vele, hogy ha odajön hozzám valaki, és annyit mond: bokszolni szeretnék, és én látom, hogy tényleg szeretne, akkor megpróbálok segíteni neki. Függetlenül attól, hogy már huszonöt meccsen jutott túl, vagy semmiféle előképzettsége sincs a sportágban.– Meglátása szerint meddig juthat el Kótai?– Nem vagyok nagyot mondó ember. Annyi biztos, hogy jól dolgozunk együtt, és ha Misi továbbra is céltudatosan készül, sokra viheti.– Mit változtatott meg Kótai stílusán?– Elsősorban azon dolgozunk, hogy a támadásait jobban előkészítse és befejezze. Régebben a befejezésekbe sok hiba csúszott, gyakran ütött luftokat, nem voltak pontosak az ütései.– A múltban Misi sokszor túl széles balhorgokat ütött, ami az egyenesekkel jól operáló rivális ellen életveszélyes.– Hangsúlyozom, az a legfontosabb, hogy ő ne üssön sokat mellé. Ha talál, akkor nem kaphat vissza túl sok ütést. Az előkészítés és a befejezés a kritikus.– Elégedett a közös munkával?– Szerintem Kótai sokat fejlődött, más bokszoló van most a ringben, mint néhány hónappal ezelőtt. Az elején négy hétig készültünk közösen Varsóban, utána jött az első meccs, és addigra már sikerült javítanunk az előkészítésen és a befejezésen. Most egy hétig dolgoztunk Budapesten, és ott folytattuk, ahol Varsóban abbahagytuk. Csak közben mindketten azon gondolkoztunk, min lehetne javítani, mit kellene még jobban csinálni, hogy Misi töretlenül fejlődjön. Ettől függetlenül nagyon messze nem akarok tekinteni, most a pénteki, hágai meccs a legfontosabb, utána jöhet a világbajnoki címmérkőzés, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő, merre tudunk elmozdulni.
Legfrissebb hírek

F1, Katalán Nagydíj, verseny

F1
12 perce

Távozó kölcsönjátékosok – az MTK-nál és Nyíregyházán is

Labdarúgó NB I
21 perce

Ha vb és június 14., akkor pazar brazil gólok három tornáról – vb-videók

Foci vb 2026
42 perce

Videó: a bokszolós gólörömmel a liverpooli legendát idézte Irankunda

Foci vb 2026
55 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: a negyeddöntőben búcsúzott a férfiválogatott

Kosárlabda
1 órája

„Most már tudja a világ, hol van Curacao” – ahol nem a futball fő sport

Foci vb 2026
1 órája

Forray Gábor: Mi nem ígérgetünk felelőtlenül

Kosárlabda
1 órája

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik