Hosszú út Athénig

2003.06.19. 21:37
Címkék
A moldovai fővárosban, Chisinauban ülésezett az EABA (Európai Amatőr Ökölvívó-szövetség) végrehajtó bizottsága. A testület döntött arról, hogy a 2006-ban esedékes, a sorban a 35. férfi Európa-bajnokságnak a bolgár Plovdiv adhat otthont – 1983, Várna óta első ízben kerül az EABA-elnök Emil Zsecsev hazájába a legrangosabb európai torna, amelyet május 19. és 26. között rendeznek. Az odaítéléskor nyilvánvalóan sokat nyomott a latban, hogy a kontinens legöregebb nemzetközi seregszemléjének, a Sztrandzsa-kupának immár öt éve Plovdiv ad otthont.Ennél is fontosabb, hogy pontosították a jövő év eleji olimpiai kvalifikációs versenyek menetrendjét. Az már korábban bizonyos volt, hogy 2004 februárjának utolsó két hetében a pulai Európa-bajnokságon a tizenegy súlycsoportban négy-négy kvóta talál gazdára, azaz az érmesek már készülhetnek is Athénra. A második körben március 29. és április 5. között éppen Plovdiv (48, 54, 60, 69, 81 és +91 kg) és Varsó (51, 57, 64, 75 és 91 kg) lesz a házigazda, itt valamennyi döntős megszerzi a repülőjegyet a görög fővárosba. Ezt követően a Görög Olimpiai Bizottságnak nyilatkoznia kell arról, hogy mely hat kategóriában kér a rendező jogán indulási lehetőséget, majd április 19. és 26. között az azeri Bakiban (48, 54, 60, 69, 81 és +91 kg) és Göteborgban (51, 57, 64, 75 és 91 kg) osztják el a maradék kvótákat, attól függően, hogy hét, nyolc, avagy kilenc európai bunyós vehet-e részt az adott súlycsoportban a nyári olimpián. Végül május utolsó hetében Athén amolyan előolimpiai tesztversenyen látja vendégül azokat, akik már ekkor szeretnének megismerkedni az ötkarikás helyszínnel.
Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
3 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
4 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
4 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
4 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
4 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
5 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
5 órája