Madár egy éven belül világbajnok akar lenni

2003.07.02. 22:25
Címkék
A Peter Hanraths szerint a mesterévében járó Erdei Zsolt egyelőre nem türelmetlenkedik, biztos benne, hogy eljön még az ő nagy pillanata.
Erdei eddig veretlen a profik között (Fotó: Czeglédi Zsolt)
Erdei eddig veretlen a profik között (Fotó: Czeglédi Zsolt)
Erdei eddig veretlen a profik között (Fotó: Czeglédi Zsolt)
Erdei eddig veretlen a profik között (Fotó: Czeglédi Zsolt)
Erdei eddig veretlen a profik között (Fotó: Czeglédi Zsolt)
Erdei eddig veretlen a profik között (Fotó: Czeglédi Zsolt)
– Nem akarom sürgetni az időt – mondta a méltán népszerű Madár. – A végcél a világbajnoki cím, illetve a megőrzése. Tudom, sokat fejlődtem, amióta itt vagyok az Universumnál, de az utóbbi időben kevés meccsem volt, így pedig nehéz a fejlődési ütemet tartani. Most már mindig tizenkét menetre készülök, keménnyé, ellenállóvá tesznek a tréningek, remélem, technikailag is fejlődök még, mert tudom, hogy vannak tartalékaim. Nem akarok kapkodni, egyre erősebb ellenfelekkel szeretnék még vívni négy-öt meccset, hogy rutinom legyen a nagyobb feladatok előtt. Amiatt aggódom egy kicsit, hogy ha most lenne a világbajnoki címmeccsem, akkor fizikailag esetleg nem bírnám. Persze lehet, hogy ez felesleges aggodalom, elég, ha megnézzük a legutóbbi, Santos elleni találkozómat. Azt gondolom, a tehetségem, a fizikai adottságaim rendben vannak, világbajnok akarok lenni. Úgy érzem, már most is lenne esélyem bárki ellen, de ennél többet szeretnék. Úgy akarok odaállni a nagy mérkőzésre, hogy biztos vagyok a győzelmemben.
– Félnehézsúlyban kiket sorol az élmezőnybe?
– Antonio Tarvernek két öve van, Dariusz Michalczewskinek és Medhi Sahnoune-nak egy-egy, Stipe Drews pedig az Európa-bajnok. Az Universumnak a WBO-val a legjobb a kapcsolata, de ha Dariusz a folytatás mellett dönt, akkor lehet, hogy érdemes másik szervezetnél próbálkozni. Nekem mindegy, hogy a négy nagy közül melyiknél leszek világbajnok, a lényeg, hogy az legyek. Ha Tarvert vagy Montel Griffint kell ehhez legyőznöm, akkor őket próbálom meg legyőzni. Ha a klub úgy dönt, megvárjuk Michalczewski visszavonulását, akkor szívesen megyek a WBO-övért is, mert az is ugyanolyan világbajnoki öv, mint a másik három. Sok kemény ember van a súlycsoportban, fel kell kötnöm a gatyámat, ha el akarok érni valamit. Megnyugtatásul: már felkötöttem!
– Mikor lehet számon kérni, hogy miért nem világbajnok még Erdei Zsolt?
– Ha 2004 augusztusában hasonló ügyben megint beszélgetünk. De én nagyon remélem, addigra megkapom a lehetőséget.
Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
4 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
5 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
5 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
5 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
5 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
6 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
6 órája