Naseem Hamed visszatérne

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2003.07.14. 21:33
Címkék
Prince Naseem Hamedet több mint egy éve nem lehet látni a szorítóban, néha ugyan hírt adott magáról, hogy esze ágában sincs felhagyni a boksszal, ennél több konkrétummal azonban nem szolgált. Az eddigi utolsó tétmeccsét 2002. május 18-án vívó (az IBO, a Nemzetközi Bokszszervezet pehelysúlyú világbajnoki övéért zajló mérkőzésen pontozással győzte le a spanyol Manuel Calvót) brit öklöző táborából most kiszivárgott, talán novemberben lehetünk a nagy visszatérés szemtanúi.
A "Herceg” eredetileg szeptemberben szeretett volna újra kesztyűt húzni (az HBO a szeptember huszadikai dátumot erőltette), azonban technikai okokra hivatkozva elhalasztották ezt a pillanatot.Internetes források szerint a csúszás egyik fő oka, hogy Hamed jelenleg jóval súlyosabb a pehelysúly felső határánál (57.153 kg), akad, aki 10 kilogrammra becsüli a briten lévő felesleget… Emiatt még az sem elképzelhetetlen, hogy súlycsoportot vált, és kiskönnyűsúlyban folytatja.Azt egyelőre nem tudni, ki ellen, milyen téttel bíró mérkőzésen lép először ringbe majd a pauzáját követően. Az IBO övét elvették tőle – a szervezet nehezen viselte, hogy nem volt aktív az elmúlt 14 hónapban –, igaz a különböző szervezetek világranglistáinak többségében továbbra is ott van az első tíz között (a korábban általa "eltartott” WBO-nál a hatodik, a WBA-nál a harmadik, a WBC-nél a tizedik), így még az sem kizárt, hogy azonnal címmérkőzésen tér vissza. Igaz, a Calvo ellen látott Naseem Hamed egyik világbajnok – Erik Morales (WBC), Derrick Gainer (WBA), Juan Manuel Márquez (WBC) és Manuel Medina (WBO) – ellen sem lenne igazán esélyes, ráadásul Medina kivételével mindannyiuknak van lekötött meccse az év második felére.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
10 perce

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 perce

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
25 perce

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
42 perce

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
1 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
1 órája

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
2 órája