Az idén nem lesz visszavágó

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.08.04. 21:20
Címkék
A reméltnél tovább kell várni arra, hogy Lennox Lewis és Vitalij Klicsko másodszor is megküzdjön a WBC (Bokszvilágtanács) nehézsúlyú világbajnoki övéért.
Lewis (jobbra) pályafutása során minden neves nehézsúlyút, így Tysont is legyôzte

A brit és az ukrán bokszolónak az eredeti tervek szerint december hatodikán kellett volna megküzdenie egymással, azonban Lewis az ügyvédjén, Judd Bursteinen keresztül levelet juttatott el Klaus-Peter Kohlhoz, az Universum Box-Promotion első emberéhez, amelyben lemondta a találkozót. Lewis azt közölte, ha megfelelően fel akar készülni a decemberi összecsapásra, akkor hamarosan edzésbe kell állnia, márpedig erre most képtelennek érzi magát.
"Kár érte – hangzott Klaus-Peter Kohl reagálása. – Új tervet kell készítenünk, meg kell nézni, számunkra és Vitalij számára mi a leghasznosabb. Talán szervezünk neki egy felhozó mérkőzést, majd jövőre következhet a Lennox Lewis elleni visszavágó.” Vitalij Klicsko jelenleg a második helyen áll a WBC rangsorában, nem lesz könnyű megfelelő kaliberű ellenfelet találni neki, hogy megtarthassa a pozícióját.
A Vitalij Klicsko elleni első mérkőzését (június 21.) vitatott technikai K. O.-val megnyerő Lewis mostani lépése kapcsán ismét felvetődött, hogy a brit már nem is igazán akar bokszolni. Az egykori olimpiai bajnok (1988, Szöul) a királykategóriában már mindenkit legyőzött, immár 38 éves, túl nagy motivációja már nincsen…
Legfrissebb hírek

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
16 perce

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
18 perce

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
35 perce

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
43 perce

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
1 órája

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
1 órája

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
6 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik