Lewis a visszavonulás szélén

2003.10.30. 20:42
Címkék
Ha valaki több mint tíz évig dolgozik együtt egy bokszolóval, gyaníthatóan ismeri szinte minden gondolatát, és hinni lehet neki, ha állít valamit a védencéről.
Ha elfogadjuk az előbbi okfejtést, akkor Lennox Lewist, napjaink legjobb nehézsúlyú bunyósát, a WBC (Bokszvilágtanács) nehézsúlyú világbajnokát többé nem láthatjuk a ringben, tekintve, hogy edzője, Emanuel Steward úgy nyilatkozott, a brit nem akar többet ringbe szállni."Lennox a következő év elejéig nem szeretne bokszolni, szerintem viszont azután sem – mondta a nagyszerű szakember. – Nem akar többet bunyózni, ebben olyan biztos vagyok, amennyire csak lehet. Azt nem mondom, hogy nem tér vissza, de nagyon kevés esélyt adok rá. Már mindent elért a ringben, megszerezte a világbajnoki övet, mindenki szemében ő a vitathatatlan nehézsúlyú bajnok, ennél többet nem lehet nyerni.”Lewis röviddel a júniusi, Vitalij Klicsko elleni címvédését követően kijelentette, hogy 2003-ban nem akar többet bokszolni, de akkor még nyitva hagyta a kaput 2004-et illetően. A WBC is úgy számolt, hogy az amatőrként – még kanadai színekben – olimpiai bajnoki címet nyerő Lewis folytatja, hiszen a decemberben sorra kerülő Vitalij Klicsko–Kirk Johnson összecsapás tétje éppen a kihívói pozíció lett volna.A hivatalos bejelentésre még várni kell ugyan, de egykori menedzsere, Frank Maloney nem lepődne meg, ha a brit befejezné. "Hihetetlen, mit tett a brit bokszért Lennox Lewis – fogalmazott Maloney. – Neki már semmit sem kell bizonyítania. Ha folytatja, már csak a saját presztízsét tudná rombolni. Lehet, hogy a feje még folytatná, de a harmincnyolc éves teste már kevésbé akar engedelmeskedni. Senkinek sem kell bizonyítania, legjobb lenne, ha visszavonulna, és élvezné az életet.”
Legfrissebb hírek

Jön a román élvonal történelmének első székely rangadója

Minden más foci
1 perce

Nagy Vasas-helyzet után a kispestiek szereztek vezetést

Labdarúgó NB I
2 perce

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt, Núnez ismét Szalah csapattársa lehet – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
9 perce

Hét magyar aranyérem a fekvenyomó Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
32 perce

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
44 perce

Vízilabda: kikaptak a magyarok a negyeddöntőben az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Spanyol vezetőedzőt nevezett ki Dejan Sztankovics helyére a Crvena zvezda

Minden más foci
1 órája

Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Csupasport
1 órája