Másodszor sem sikerült

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.12.06. 22:43
Címkék
Komjáthi Lászlónak (20-5-1) másodjára is túl nagy falatnak bizonyult az olasz Michéle Delli Paoli (21-1-1). A magyar bunyós két éve az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség), ezúttal pedig a WBC (Bokszvilágtanács) könnyűsúlyú interkontinentális bajnoki övét próbálta elragadni vetélytársától, ám tizenkét menetes csata után pontozással ismét alulmaradt. Csak ezúttal ha kis különbségű is, de teljesen egyértelmű volt Delli Paoli sikere.
A címvédő az első két menetben nagyobb ütőtávját kihasználva kiszurkálta, kimozogta kihívóját, aki a harmadik menetre találta meg igazán ennek a harcmodornak az ellenszerét. Attól kezdve ment előre, igyekezett ellenfele öklét kikerülve ütőtávon belülre kerülni, csak éppen elfeledkezett arról, hogy Delli Paoli feje mellett a testét is bombázza. Az olasz egy-két pont veszteséggel túlélte Komjáthi jó meneteit, majd visszavette az irányítást. Ismét az első felvonásban látott okos bunyóját adta elő, a fejét néhány kivételtől eltekintve mindig el tudta húzni az ellenfele ökle elől, és mivel Komjáthi testre továbbra is csak elvétve ütött, a magyarnak esélye sem lehetett a sikerre.Ráadásul a finis sem úgy sikerült, mint két éve, a Felix-Promotion debreceni öklözőjének ugyan maradt ereje a végére, csakhogy ezúttal Delli Paoli is jobban sáfárkodott a kondíciójával, így senkit, beleértve a magyar sarkot is, sem lepett meg, amikor mindhárom pontozó a hazai pályán küzdő ökölvívónak adta a találkozót.
Legfrissebb hírek

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
8 perce

Óriási meglepetés, Sallai Rolandék csak a végén mentettek pontot az újonc ellen

Minden más foci
12 perce

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
19 perce

Gyász: elhunyt a 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
21 perce

A Veszprém legyőzte a Portót a spanyolországi torna döntőjében

Kézilabda
1 órája

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
1 órája

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
1 órája

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
2 órája