Napról napra a karlsruhei összecsapásig (január 15.)

2004.01.15. 22:08
Címkék
"Túljutottam a mérkőzés előtti utolsó komoly edzéseken. Fritz Sdunek edzővel körülbelül ötven percig gyakoroltam, iskoláztunk, technikázgattunk, volt egy kis teniszlabda-dobálás, illetve az ilyenkor szokásos gyorsító jellegű mozgások. Nem fáradtam el, bár ez ilyenkor ez már több mint meglepő lenne, ahhoz túl sok munka van bennem, hogy ennyitől kifulladjak.A súlyom az edzés után abszolút rendben volt, lementem úgy hetvennyolc kilóra, így a pénteki mérlegelésen semmi gond sem lehet. Szerda este alaposan bevacsoráztam, lehettem úgy nyolcvan kiló, reggel hetvenkilenccel keltem, most pedig bőven súlyban vagyok. Egyáltalán nem volt vészes a fogyasztás, nem szenvedtem, tulajdonképpen végig a súlyhatár körül, vagy alatta voltam.Este még Sdunek mesterrel sétálgattam egy keveset a szálloda környékén, de ilyenkor már olyan mélyreható elemzéseket nem kell várni ezektől a túráktól. Persze, szóba került a meccs is, a taktika is, de régen gond lenne, ha most kellene megváltanunk a világot. Ezek a társalgások sokkal inkább a feszültség oldására, a mérkőzésre való ráhangolódásra szolgálnak. A meccsig még lesz egy-két ilyen túránk, az utolsó a hagyományoknak megfelelően valamikor szombaton."
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
5 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
5 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
5 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
6 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
6 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
6 órája