Regina Halmich újabb sikert aratott

2004.01.18. 21:28
Címkék
Nem hozott meglepetést az est főmérkőzésének kikiáltott (utólag talán már az Universum Box-Promotion vezetői is módosították a nézetüket) Regina HalmichJohanna Pena-Alvarez találkozó.
A WIBF (Női Nemzetközi Bokszszövetség) légsúlyú világbajnoki övéért zajló összecsapáson a szülővárosába bokszolóként több mint hat év után visszatérő német hölgy egyhangú pontozással verte meg dominikai köztársaságbeli riválisát. Halmich a 35. vb-címmeccsén a 34. győzelmét aratta.Persze, ebből a mérkőzésből a közönség egy része már semmit sem látott. A magyarok döntő többsége ugyanis úgy határozott – akárcsak 2001 januárjában, Münchenben Kokó meccse után –, inkább már az új világbajnokot, Erdei Zsoltot ünnepli. Tehette, ráadásul most megúszta a közutálatot, hiszen a helyi kedvenc legalább kiszolgálta az igényes német közönséget, nem úgy, mint a három esztendeje hozzávetőlegesen fél percet bohóckodó Vitalij Klicsko és Orlin Norris.
Legfrissebb hírek

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
12 perce

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
13 perce

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
55 perce

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
8 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
9 órája