A WBO is tud Calzaghéról

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2004.02.08. 22:07
Címkék
Az már feltétlenül jelent valamit, ha a WBO (Bokszvilágszervezet) is tud egy bokszoló kihívási szándékáról.
Nos, ezúttal ez a helyzet, a szövetség kiadott egy hivatalos kommünikét, amelyben elismeri, az egy súlycsoporttal lejjebb, nagyközépsúlyban világbajnok walesi Joe Calzaghe már jelezte, érdekli az Erdei Zsolt elleni összecsapás."A magyar Erdei Zsolt még a leglelkesebb rajongóit is meglepte azzal a fölénynyel, ahogyan elvette a világbajnoki övet a mexikói Julio César Gonzáleztől. Julio előtte szolgált óriási szenzációval, amikor elhódította a címet a veretlen Dariusz Michalczewskitől. Joe Calzaghe nagyközépsúlyúként utoljára február huszonegyedikén Cardiffban bokszol hivatalos kihívójával, Mger Mkrtcsjannal, utána szívesen megmérkőzne Erdei Zsolttal" – áll az interneten is olvasható anyagban."Már González előtt is tudtunk Calzaghe érdeklődéséről, de fogalmam sincs, a menedzsmentnek mik a szándékai. Az ő dolguk, hogy be kell vállalnom vagy sem ezt a mérkőzést, de részemről a fáklyás menet. Én azt csinálom, amit előírnak nekem. Ha úgy látják jónak, lesz meccs, de szerintem egyelőre nem lesz belőle semmi" – reagált a hírre Erdei Zsolt.
Legfrissebb hírek

Izgatott és sikerre éhes a Ferencvárostól távozó Gruber Zsombor

Légiósok
30 perce

Tekintse meg Csongvai Áron első franciaországi gólpasszát!

Légiósok
34 perce

Győri-Lukács Viktória: Jó lenne, ha már kezdődne az idény

Kézilabda
48 perce

Gróf Dávid aranyérmesként jutna vissza az élvonalba a diósgyőriekkel

Labdarúgó NB II
1 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
1 órája

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
1 órája

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
2 órája

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
3 órája