Vitalij Klicsko megvédte címét

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.12.12. 21:59
Címkék
Meglehetősen egyoldalú mérkőzésen védte meg első alkalommal a WBC (Bokszvilágtanács) nehézsúlyú világbajnoki övét Vitalij Klicsko (35-2, 34 K. O.-T. K. O.). Az ukrán öklöző, aki először lépett ringbe az Universum háttértámogatása nélkül, Las Vegasban a nyolcadik menetben végzett a brit Danny Williamsszel (32-4, 27).Hiába volt Williams zsebében remek ajánlólevél (a Mike Tyson elleni kiütéses győzelem), az első perctől kezdve képtelen volt lépést tartani a világbajnokkal. Már az első menetben is a kiütés szélén táncolt (csak kilencnél tért magához egy pofonból), végül további három leütést követően, a nyolcadik felvonásban szakadt félbe az egyenlőtlen küzdelem."Azt hiszem, ez volt pályafutásom legjobb mérkőzése. A győzelmet mindazoknak ajánlom, akik hazámban a demokráciáért küzdenek" - mondta a mérkőzés után az ütései 47 százalékát célba juttató Klicsko. Nem véletlenül terelte politikai síkra a nyilatkozatát, hiszen korábban ő is járt Kijevben, és nyíltan kiállt az ellenzéki elnökjelölt, Juscsenko mellett.Az est másik vb-címmeccsén a WBO (Bokszvilágszervezet) kisváltósúlyú bajnoka, a Puerto Ricó-i Miguel Cotto (22-0, 18) a hatodik menetben nyert T. K. O.-val az amerikai Randall Bailey (28-5, 27) ellen, és Klicskóhoz hasonlóan először védte meg világelsőségét.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Zalaegerszeg–Ferencváros az NB I-ben

Minden más foci
39 perce

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
47 perce

Meglepetésre a Lazio kiesett Serie B-s ellenfelével szemben az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
51 perce

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
1 órája

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

Úszás
1 órája

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
1 órája

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
1 órája