„Neki vannak kiugróbb produkciói és gyengébb pillanatai is. Ha hozza, amit az eddigi címmecscsein, akkor biztosan nyerni fog. Misi szívós, hajtós gyerek, aki ha egy kis taktikát is belevisz a bunyójába, ami azért egyre gyakrabban elô szokott fordulni, nem lehet gondja.”
Erdei Zsolt, a WBO félnehézsúlyú Világbajnoka Kótai Mihályról
Kótainak fejben is fel kell nőnie a feladathoz
Kótai Mihály immár ötödször lép ringbe a WBF (Boksz-világalapítvány) nagyváltósúlyú világbajnokaként, de mindössze másodszor teszi ezt magyar közönség előtt. A premierre szeptember 11-én Budapesten került sor, most pedig Nyíregyháza, illetve Mannay Galloway következik. Az első fellépés a szűkebb hazában, talán az eddigi legnehezebb rivális ellen.

Kótai Mihály (jobbra) az ötödik címvédô mérkôzésén is gyôzelemre tör (Fotó: Meggyesi Bálint)

Kótai Mihály (jobbra) az ötödik címvédô mérkôzésén is gyôzelemre tör (Fotó: Meggyesi Bálint)
- Mennyiben lehet más a nyíregyházi gála, mint a pesti volt?
- Azt hiszem, sok mindenben. A legfontosabb, hogy most is egy bizonyos ellenfélre készültünk, csak éppen Vince Phillips az utolsó pillanatban megsérült, és az ő helyére ugrott be Galloway. Ugyanolyan jó bokszoló, mint Phillips, a legutóbbi meccsein feltörekvő fiatalokat vert meg, lábon kitűnő, csak éppen balkezes. Amit én nem nagyon szeretek. Eddig egyszer bunyóztam balkezessel, egy lengyellel, azt a meccset simán megoldottam, ettől még nem szeretem a fordított alapállásúakat.
- Zavaró az ellenfélcsere?
- Azt hiszem, ennél nehezebb helyzetbe nem kerülhettem volna. Galloway talán jobb bokszoló, mint Phillips, mozgásban és ütésben feltétlenül veszélyesebbnek tartom. Persze, ettől még meg fogom oldani a feladatot. A finisben már nagyon jól ment az iskolázás, a balra mozgásokat rengeteget gyakoroltuk. Úgy érzem, fizikailag rendben vagyok, most már csak mentálisan kell rákészülnöm az összecsapásra.
- Régebben többször is előfordult, hogy meccs közben "elszállt" fejben, és akkor amit ért, azt ütött.
- Azért ma már nincs ez így. A legutóbbi mérkőzésemen is elég szép szemsérülést szenvedtem, de megoldottam. Fejben sem lehet gond…
- Fejben vagy testben nehezebb túljutni egy ilyen találkozón?
- Úgy érzem, inkább fejben. Fiatalabb vagyok nála, erősebb és remélem, okosabb is.
- Ne haragudjon, hogy megkérdezem, de menynyire zavarta meg a gála körüli hercehurca?
- Sokan kérdezték már, és mindenkinek elmondtam, hogy az elején engem is hivogattak sok helyről, de nem tudtam bővebb felvilágosítást adni. A menedzsereim szerint alaptalan a vádaskodás, ennyi, amit tudok. De a hangulatomat nem befolyásolja, nekem a bunyóval kell törődnöm.
- Mikor lehet tökéletes az évzárás?
- Tökéletes lesz, mert meg fogom verni Gallowayt.
- Elégedett az évvel?
- Csak akkor, ha túljutok Gallowayen, és meg is verem. De az eddigi tizenegy hónappal feltétlenül, az összes címvédésem sikerült, csodálatos meccset vívtam a Kisstadionban. Abban bízom, hogy a jövő még szebb, még nagyobb eredményeket tartogat a számomra.
- Világbajnokként mennyire változott meg az élete?
- Alapjaiban nem igazán, de az tagadhatatlan, hogy az emberek sokkal jobban megismernek, mint korábban. Érzem a felém áradó szeretetet. Ugyanakkor valamit megtanultam a tavalyi vereségemből. Az embernek fizikálisan és mentálisan is tökéletesen fel kell készülnie arra, hogy a ringben vissza is üthetnek. Néha ezt nem árt észben tartani.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





