Évzáróként két arany

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.12.20. 22:21
Címkék
Marokkó fővárosában, Rabatban búcsúzott el az enyhén szólva is ellentmondásos 2004-es esztendőtől a magyar amatőr-ökölvívás. Mert amíg az év világversenyein egyetlen kivétellel kiválóan helytálltak a mieink - az az egy éppen a legfontosabb, az athéni olimpia volt, ahonnan érem nélkül tértek haza.
Rabatból négyet is hoztak, még ha a Király-kupa mezőnye nyilvánvalóan nem is mérhető az ötkarikás játékokéhoz. A Vasas-Rica Hungária két válogatottja, Bedák Zsolt (54 kg) és Szűcs István (81 kg) egyaránt megnyerte súlycsoportját, a fiatal nehézsúlyú Turgonyi Bálint második lett, míg Ladányi Róbert (57 kg) a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A 69 kilós Szili Istvánnak és az 51 kilóban induló, eggyel lejjebb csak az idén felnőtt Eb-3., junior-világbajnok Bedák Pálnak nem sikerült a négy közé jutnia.Avagy a súlyával egyre nagyobb harcban álló kisebbik Bedáknak a marokkói szereplés is egyfajta figyelmeztetés: nemzetközi szinten továbbra is a kislégsúly, a 48 kilogramm jelenti számára a kiugró lehetőségeket. Már persze ha képes rá lefogyasztani…
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
5 órája

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
5 órája

Röplabda: a DEAC már továbbjutott a Magyar Kupában

Röplabda
5 órája

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
6 órája

Csak egy ok – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Van Gerwen nyerte meg a legendák csatáját, Anderson kiesett a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
6 órája

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
6 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
6 órája
Ezek is érdekelhetik