Elhalasztott születésnapi buli

L. P. I.L. P. I.
2005.02.01. 21:31
Címkék
Káté Gyula alighanem maga sem tudja, örüljön-e a tavalyi produkciójának, vagy inkább bánkódjon miatta.
Káté Gyula a novemberi, kínai vb-rôl sem akar érem nélkül hazatérni
Káté Gyula a novemberi, kínai vb-rôl sem akar érem nélkül hazatérni
Káté Gyula a novemberi, kínai vb-rôl sem akar érem nélkül hazatérni
Káté Gyula a novemberi, kínai vb-rôl sem akar érem nélkül hazatérni
Káté Gyula a novemberi, kínai vb-rôl sem akar érem nélkül hazatérni
Káté Gyula a novemberi, kínai vb-rôl sem akar érem nélkül hazatérni
A februári Európa-bajnokságon 60 kilóban harmadik lett, amivel egyszersmind ötkarikás kvótát is szerzett - ugyanakkor ő maga is tudja, hogy a pulai mezőnyben a bronznál fényesebb érem is kinézett neki. A májusi előolimpián a fináléban majdnem megverte a sokszor megkoronázott (későbbi athéni bajnok) kubai Kindelánt - augusztusban aztán az első körben búcsúzott az olimpiától. Az ősszel Antalyában (immár 64 kilóban, azaz kisváltósúlyban) besöpörte a főiskolás világbajnoki címet - ellenben megsérült, és szorítóba sem léphetett a decemberi ob-n.
Érthetően alig várja, hogy a debreceni Bocskain megvédhesse 2004-es elsőségét.
- Tényleg nem tegnap volt, amikor legutóbb szorítóba léptem, még november végén Antalyában - mondja az MTK bunyósa. - Mármint meccskörülmények között, mert az elmúlt hetekben azért komolyabb kesztyűzésen is átestem.
- Azért az nem ugyanaz, mintha közönség előtt, élesben bokszolna.
- Persze, csak annak érzékeltetéséül mondom, hogy le tudtam mérni a formámat, és szerintem nagyjából olyan, amilyennek látni szeretném.
- Idehaza először bokszol kisváltósúlyban. Ízlik az új súlycsoport?
- Eddig tetszik, annak ellenére erősnek érzem magam, hogy a korábbinál négy kilóval nehezebb ellenfelek állnak a másik ringsarokban. De kevésbé is fáradok, több energiám marad a négyszer kétperces meccsek végére, ez pedig nem rossz az én megalkuvás nélküli stílusomnak.
- Csak novemberben rendezik a kínai világbajnokságot, bőven lesz ideje újra csúcsformába lendülni.
- Az addigi nagy nemzetközi tornákon szeretném megméretni magam, egyébként pedig, ha úgy megy majd a bunyó, mint az elmúlt két év nagy részében, semmi gondom sem lehet. De a vébé még valóban messze van.
- Amatőr maradt. Fel sem vetődött, hogy a hivatásosok között folytatja?
- Voltak ajánlataim Athén előttről, meg azutánról is, de komolyabban nem gondolkoztam el egyiken sem. Jól érzem magam fejvédőben.
- Csütörtökön, a negyeddöntők napján tölti be a huszonharmadik életévét. Lesz mód a megünneplésére?
- Remélem, még szombaton is bokszolok, úgyhogy egyáltalán nem bánnám, ha két napot csúszna a szülinapozás.
Legfrissebb hírek

Japán válogatott kapust igazol a PSG; cserélt egymással az Everton és a Palace – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 perce

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
9 perce

Tóth Anna mégis futhat az atlétikai Eb elődöntőjében

Atlétika
9 perce

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
19 perce

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
44 perce

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
1 órája

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
1 órája

„Nézőként” a centenáriumi mérkőzésén Mark Schwarzer – az első 100-szorosok, 28. rész

Képes Sport
1 órája