Hidvégi meglepő veresége

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2005.02.13. 23:21
Címkék
Nem sikerült Hidvégi György (5-1, 4 K. O.-T. K. O.) 2005-ös bemutatkozása, a karrierje első öt meccsét már-már imponáló magabiztossággal letudó cirkálósúlyú öklöző a brentwoodi gálán a harmadik menetben technikai K. O.-val vereséget szenvedett a jamaicai születésű, de már Nagy-Britanniában élő Ovill McKenzie-től (7-6, 2).
Hidvégi beleszaladt egy jobbosba
Hidvégi beleszaladt egy jobbosba
Hidvégi beleszaladt egy jobbosba
Hidvégi beleszaladt egy jobbosba
Hidvégi beleszaladt egy jobbosba
Hidvégi beleszaladt egy jobbosba
Pedig minden szépen indult, Hidvégi felkészülése jól sikerült, McKenzie nem éppen kipihenten léphetett ringbe (egy héttel korábban is bokszolt, akkor négy menetben nyert pontozással), és a rekordja alapján inkább mérlegjavító bokszolónak, mintsem K. O.-királynak tűnt. Ehhez képest, Veres László menedzser szavaival élve, "Gyurika a harmadik menetben beleszaladt egy jobbosba, a bíró pedig félbeszakította a találkozót. Sajnos jogos volt…"

Veres tájékoztatása szerint Hidvégi a találkozó elején sem bokszolt valami fényesen, sehogyan sem találta a folyamatosan ütögető McKenzie harcmodorának ellenszerét, úgy tűnt, mintha nem tudott volna megfelelően ráhangolódni a találkozóra. És aztán jött a végzetes pofon… "Mindenképpen szeretnénk viszszavágót, méghozzá a lehető legrövidebb időn belül, hiszen McKenzie nem jobb bokszoló, mint Hidvégi. Még sokat kell egyeztetni, de úgy gondoljuk, a legjobb, ha még egyszer találkoznak. Sajnos Gyurinak a szemöldökét össze kellett varrni, ezért egyelőre nem tudni, mikor léphet legközelebb szorítóba" - mondta Veres László.
Legfrissebb hírek

A svájci női jégkorongozóknál is felbukkant a norovírus

Téli olimpia 2026
6 perce

Fradi-fieszta Fehérváron – jégkorong Magyar Kupa, képösszeállítás

Képes Sport
17 perce

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
21 perce

Sztárok, x-faktorok, a helyszín – infografikán minden, amit a 60. Super Bowl előtt tudni érdemes

Képes Sport
39 perce

NB I: Diósgyőr–ETO

Labdarúgó NB I
44 perce

Hat nemzet sztárjai az álomcsapatban a férfi kézi Eb All Star-csapatában

Képes Sport
45 perce

Hatodszor is nyert a britek curling vegyes párosa a milánó-cortinai olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár és az AHC is

Egyéb csapat
1 órája
Ezek is érdekelhetik