Thomas Ulrich nehéz sikere

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2005.03.28. 21:41
Címkék
Újabb Universum-bunyós került közel világbajnoki címmérkőzéshez félnehézsúlyban. A szombati riesai gálán - amelyen Balzsay Károly is ringbe lépett, és a második menetben legyőzte a belga Danny De Beult - a német Thomas Ulrich (28-1, 19 K. O.-T. K. O.) nagy csatában, a hazai pálya előnyét élvezve, egyhangú pontozással verte meg a brit Matthew Barnabyt (26-5-1, 6), és ezzel először védte meg az EBU (Európai Bokszunió) övét.

Ulrich a találkozó első felében nem találta riválisa meglehetősen furcsa harcmodorának ellenszerét, Barnaby reflexei sokkal jobbak voltak, gyorsaságának és a kiszámíthatatlan elöl lévő kezének köszönhetően pedig sikerült "kidekorálnia" Ulrich jobb szemét is. A folytatásban már inkább a német irányított, de négy ponttal (az egyik bíró 116:112-vel látta őt jobbnak) azért túlzás volt odaadni neki ezt a találkozót. Sokkal reálisabbnak tűnik a másik két bíró által kihozott minimális differencia.

Ulrich jelenleg a WBC-nél (Bokszvilágtanács) az első, a WBA-nál (Bokszvilágszövetség) és a WBO-nál (Bokszvilágszervezet) a harmadik, az IBF-nél (Nemzetközi Bokszszövetség) pedig a negyedik helyen áll. A WBC-nél ő a vb-övért május 21-én sorra kerülő Paul Briggs-Tomasz Adamek csata hivatalos kihívója, de valószínűbb, hogy a WBA-nál próbálhatja megkaparintani a koronát, hiszen az ottani bajnok, a francia Fabrice Tiozzo következő mérkőzésének lebonyolításában az Universumnak is érdekeltsége van.
Legfrissebb hírek

A svájci női jégkorongozóknál is felbukkant a norovírus

Téli olimpia 2026
5 perce

Fradi-fieszta Fehérváron – jégkorong Magyar Kupa, képösszeállítás

Képes Sport
16 perce

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
19 perce

Sztárok, x-faktorok, a helyszín – infografikán minden, amit a 60. Super Bowl előtt tudni érdemes

Képes Sport
38 perce

NB I: Diósgyőr–ETO

Labdarúgó NB I
43 perce

Hat nemzet sztárjai az álomcsapatban a férfi kézi Eb All Star-csapatában

Képes Sport
44 perce

Hatodszor is nyert a britek curling vegyes párosa a milánó-cortinai olimpián

Téli olimpia 2026
58 perce

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár és az AHC is

Egyéb csapat
1 órája
Ezek is érdekelhetik