Marc Mormeck címegyesítése

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.04.03. 22:55
Címkék
Tizennyolc év után van ismét egyesített világbajnoka az eléggé mostohán kezelt cirkálósúlynak: a worcesteri gálán a francia Jean-Marc Mormeck (31-2, 21 K. O.-T. K. O.) egyhangú pontozással legyőzte a guyanai Wayne Braithwaitet (21-1, 17), és a WBA (Bokszvilágszövetség) már meglévő öve mellé megszerezte az eddig a riválisa által birtokolt WBC-ét (Bokszvilágtanács) is.
Marc Mormeck, az övhalmozó
Marc Mormeck, az övhalmozó
Marc Mormeck, az övhalmozó
Marc Mormeck, az övhalmozó
Marc Mormeck, az övhalmozó
Marc Mormeck, az övhalmozó
Mormeck előtt utoljára az amerikai Evander Holyfieldnek sikerült két szervezet - IBF (Nemzetközi Bokszszövetség), WBA - koronáit egyesíteni, még 1987-ben.

A találkozót Braithwaite kezdte aktívabban, de Mormeck nagy erejű ütéseivel viszonylag gyorsan átvette az irányítást, és nem engedte kibontakozni vetélytársát. Braithwaite a hetedik menetben karrierje során először a padlóra került, és valahogyan ugyan kihúzta a felvonás végéig, de már ekkor érződött, nem ő egyesíti a koronákat. Azt követően pedig, hogy pontot is levontak tőle, semmi reménye sem maradt, még úgy sem, hogy a hajrát elvitte. A pontozók egyhangúan - 114:112, 115:111 és 116:110 arányban - Mormecket látták jobbnak.

Az est másik főmeccsén meglepetés született, miután az amerikai Jose Antonio Rivera (37-4-1, 24) nem tudta megtartani a WBA váltósúlyú vb-övét honfitársával, Luis Collazóval (25-1, 11) szemben. A kihívó kontrabunyója picit jobban érvényesült a pontozók szerint, legalábbis erre utal, hogy az egyaránt 115:113-as végeredményt kihozó bírák közül kettő Collazónak adta a meccset.
Legfrissebb hírek

Nyilvános szereptévesztés – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Legyorsulni a Ladát – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Mindhárom dartsvilágbajnok továbbjutott Wolverhamptonban

Egyéb egyéni
2 órája

Csütörtöki sportműsor: Örményországban lép pályára a magyar válogatott

Minden más foci
3 órája

Győzzünk, hogy ne kelljen számolgatni!; Nadir Benbuali: A Győr a legjobb magyar csapat

E-újság
3 órája

Megszakadt a Zalgiris Kaunas jó sorozata, simán nyert az Olympiakosz a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
4 órája

Zverev a sima vereséget elkerülte, de így is Sinner nyerte kettejük csatáját az ATP-világbajnokságon

Tenisz
4 órája

Szétlövéses sikerrel mutatkozott be Ted Dent a Volán kispadján

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik