Meccsek az amerikaiakkal

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2005.05.03. 22:18
Címkék
Pénteken 19 órától Székesfehérvárott, vasárnap 16 órától pedig Kecskeméten csap össze formálódó válogatottunk az Egyesült Államok legjobbjaival. Legutóbb hat éve, 1999 májusában, a houstoni világbajnokság előtt jártak itt az amerikaiak (és kaptak ki nagyon, 15:5-re, ma már egyik csapatból sem bokszol senki az amatőrök között - így Lakatos, Nagy János, Balog, Nagy József, Balzsay, Erdei vagy Hidvégi, veretes nevek&), most a novemberben esedékes, kínai vb az év fő versenye, az addig vezető út egyik fontos állomása lesz a nyilván közönségvonzó két csapatmérkőzés.
Amelyre idősb Balzsay Károly immár új minőségében, mint szövetségi kapitány készíti fel legjobbjainkat. (Korábban Szántó Imre szakmai igazgató mellett hivatalosan szövetségi edzőként tevékenykedett, ám Szántó már a pesterzsébetieket edzi, így Balzsayt kapitányként erősítette meg a posztján a szövetség.)A válogatott csapattalálkozók már-már íratlan "szabálya", hogy a hazai együttest nagyon meg kell verni a végső sikerhez, reményeink szerint ez sem pénteken, sem vasárnap nem sikerül a vendégeknek. Pénteken amúgy is kevesebb rá az esélyük, hiszen ekkor bizonyosan a legerősebb összeállításában lép szorítóba a Balzsay-együttes. A 64 kilós vb- és Eb-bronzérmes Káté Gyula felgyógyult betegségéből, a több mint egy hete az Ahmet Cömert-emlékversenyről egyaránt ezüstéremmel hazaérkező Bedák Pál (48 kg) és Szűcs István (81 kg) is oszlopos tagja a csapatnak, no és Bedák Zsolt, Dudás Tibor vagy a volt kadett-vb-második Nagy András is bevethető. Kecskeméten fellép a város három reprezentánsa, Pekanov Tamás (64 kg), Kovács József (69 kg) és a combizomsérüléséből felgyógyuló Szellő Imre (75 kg), míg a vasárnapi meccs többi résztvevőjét péntek este véglegesíti a Balzsay vezette klubedzői megbeszélés.Ami bizonyos, Székesfehérvárott a Bedák P. (48 kg), Oltványi Dávid (51 kg - ebben a súlycsoportban még kérdéses, lesz-e amerikai ellenfél), Bedák Zs. (54 kg), Ladányi Róbert (57 kg), Dudás (60 kg), Káté (64 kg), Szili István (69 kg), Nagy A. (75 kg), Szűcs (81 kg), Darmos József (91 kg) összeállítású gárda húz kesztyűt, szupernehézsúlyban (+91 kg) nem rendeznek mérkőzést.Távozott a főtitkár
Csötönyi Sándor MÖSZ-elnök belenyúlt az általa irányított szövetség adminisztrációjába, megszüntette az eddig Burján Attila révén betöltött főtitkári posztot, az irodát a jövőben ifjabb Papp László vezeti. A frissen kinevezett szövetségi kapitány, idősb Balzsay Károly munkáját a szövetségben Szakos József és Fekete Pál segíti majd.
Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
38 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
44 perce

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
59 perce

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n, Peter Wright rémes játékkal búcsúzott

Egyéb egyéni
2 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
2 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik