Visszavágó Kecskeméten

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
2005.05.08. 00:47
Címkék
Eleve úgy volt, hogy a pénteki székesfehérvári Magyarország- Egyesült Államok összecsapást követően a mai kecskeméti mérkőzésre 64, 69 és 75 kilogrammban hazai, azaz kecskeméti fiúknak ad lehetőséget Balzsay Károly szövetségi kapitány.
Aztán a 64 kilós Stan Martyniouk a hazánkba vezető úton valahol elkallódott, így a 69 kilós Kovács József és a 75 kilós Szellő Imre bizonyíthat az övéi előtt. Rajtuk kívül a pehelysúlyú Ráth Miklós is lehetőséget kap - Ladányi Róbert helyén.Ennél szomorúbb hír, hogy Eb-bronzérmesünk, Bedák Pál bal válla irtózatosan sajog, így az ő helyén a súlycsoport bajnoka, Tudós Gábor húzhat kesztyűt. A mai program slágermeccse bizonyosan a nehézsúlyúak visszavágója lesz - nos, valóban lesz miért visszavágni. Az amerikai vízvezetékszerelő-tanonc, Anthony Grano más küzdősportokból ismert parádés mozdulattal döntötte földre a mi Darmos Józsefünket, majd már a földön fekve könyökkel simán szájba vágta a feleket szétválasztani próbáló Ajtai Péter mérkőzésvezetőt. A bírónak a fogsora bánta a nem mindennapos, leléptetést eredményező mozdulatot, csak remélhetjük, hogy a ma délután 16 órától kezdődő második mérkőzésen már az ökölvívás szabályai dominálnak.
Válogatott csapattalálkozó, Kecskemét
MAGYARORSZÁG EGYESÜLT ÁLLAMOK
48 kg Tudós Gábor Vincent Montoya
54 kg Bedák Zsolt David Clark
57 kg Ráth Miklós Mark Davis
60 kg Dudás Tibor Michael Evans
69 kg Kovács József Demetrius Andrade
75 kg Szellő Imre Shawn Estrada
81 kg Szûcs István William Rosinsky
91 kg Darmos József Anthony Grano
Válogatott csapattalálkozó, Kecskemét
MAGYARORSZÁG EGYESÜLT ÁLLAMOK
48 kg Tudós Gábor Vincent Montoya
54 kg Bedák Zsolt David Clark
57 kg Ráth Miklós Mark Davis
60 kg Dudás Tibor Michael Evans
69 kg Kovács József Demetrius Andrade
75 kg Szellő Imre Shawn Estrada
81 kg Szûcs István William Rosinsky
91 kg Darmos József Anthony Grano
Legfrissebb hírek

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
4 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
39 perce

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
57 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
8 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája