Golota utolsó lehetősége

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.05.20. 23:48
Címkék
Huszonnégy évvel a Mike Weaver-James Tillis csata után rendeznek ismét nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzést a chicagói térségben: a Don King-féle gálán az amerikai Lamon Brewster (31-2, 27 K. O.-T. K. O.) másodszor próbálja megvédeni a WBO (Bokszvilágszervezet) koronáját, ezúttal a lengyel Andrew Golota (38-5-1, 21) ellen. A párosításban az utóbbi személye a meglepő, hiszen a legutóbbi két meccsét nem tudta megnyerni, ráadásul azokon más szervezet - az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség), majd a WBA (Bokszvilágszövetség) - égisze alatt küzdött.Ettől még vele nem nagy kunszt eladni egy mérkőzést, hiszen ritkán van sima lefolyású összecsapása, előtte, alatta vagy éppen utána szinte biztosan történik valami érdekesség. Fejezett ő már be úgy mérkőzést, hogy nem volt kedve tovább bokszolni, az előző két találkozója végeredményét pedig meglehetősen hangosan vitatta - nem is minden ok nélkül.Most eltökélt szándéka, hogy karrierje során először világbajnok lesz. "Május huszonegyedikén új nehézsúlyú világbajnokot köszönthetnek - mondta Golota. - Nem kérdés, hogy én nyerek, mert ez az utolsó esélyem. Remélem, a lengyel szurkolók eljönnek és támogatnak.
Legfrissebb hírek

Pétervári-Molnár Bendegúz bekerült az Európai Olimpiai Bizottság sportolói testületébe

Egyéb egyéni
6 perce

Guricsné kalandja az egymárkás éremmel

Népsport
25 perce

LA 2028: változik, de még nem végleges a vízilabdatornák lebonyolítása

Vízilabda
26 perce

Olvasóink megint kihagyták Bollát – így küldenék pályára a mieinket Jerevánban

Magyar válogatott
32 perce

Aerobik: három magyar arany az U15-ös és junior Eb-n

Utánpótlássport
46 perce

Szabalenka kereste idén a legtöbbet a női teniszezőknél

Tenisz
57 perce

Ancelotti: A hatodik címért megyünk Amerikába

Foci vb 2026
1 órája

Tiszta fehérben játszik Örményországban a magyar válogatott

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik