Balzsay Károly újra edzésbe állt

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2005.08.01. 21:53
Címkék
A kézműtéte miatt ugyan némi késéssel, de augusztus elsején megkezdte a felkészülését a következő feladatokra Balzsay Károly. Veretlen nagyközépsúlyú reménységünk az idén még legalább háromszor lép ringbe, jövőre pedig jöhet az első jelentősebb feladat, az első interkontinentális bajnoki címmérkőzés. Balzsay jelenleg edzőjével, Fritz Sdunekkel készül, aki Vitalij Klicsko világbajnoki címmérkőzésének csúszása miatt később megy majd át az Egyesült Államokba, így hosszabb ideig tud együtt gyakorolni magyar tanítványával.
Fritz Sdunek (balra) és Balzsay Károly könnyed gyakorlatokkal megkezdte a felkészülést a magyar öklözô kilencedik összecsapására(Fotó: Czagány Balázs)

- Milyen érzés volt újrakezdeni?
- Nem is olyan rossz - válaszolta érdeklődésünkre az eddigi nyolc meccsét rendre megnyerő Balzsay. - Kevesen vagyunk a teremben, csak Fritz csapata gyakorol, ez a hangulatnak sem tesz rosszat. Délelőtt öt kilométert futottunk, gimnasztikáztunk, majd Fritz azt ígérte, délután könnyed, szórakoztató tréning jön. Előre féltem tőle, mert ami neki szórakozás, az nekünk halál. De kivételesen most meglepődtem, tényleg könnyed foglalkozás volt, gimnasztikával, kosárlabdával, amiben ráadásul nyertünk is, így még nyugodtan is alszom.

- A szervezete hogyan reagált, hogy pihenő helyett újra munka van?
- Biztosan nem jól, mert hulla vagyok, de ebben benne lehet a tizenhárom órás vezetés is. Németország egy dugó volt kifelé… Négyszáz kilométert vezettem úgy negyven és hatvan közötti sebességgel, ez kicsit megviselt.

Amikor meg lehetett jönni, leszakadt az ég. De inkább jöttem, bevállaltam, hogy nem látok semmit, csak ki akartam érni… Jó visszazökkenni az itteni nyugalomba, nem kell rohangálni ide-oda, Tücsivel (Reubl Tünde, Balzsay menyasszonya - a szerk.) bevásárolunk, eszünk, pihenünk, jól elvagyunk. Az edzőteremben sincs okom panaszra, dumálunk, mókázunk a többiekkel. És bevallom, a nyaralás végén kicsit hiányzott a mozgás, mert voltam ugyan egy barátommal futni a Margitszigeten, de az nem ugyanaz, mint a rendszeres edzés.

- Nem is árt, hiszen jönnek az újabb meccsek.
- Az első mindjárt szeptember huszadikán Prágában, a Spotlight-gálán.

- Micsoda ritkaság… Másodszor bokszolhat a klubja rendezvényén.
- Nekem is furcsa kicsit, de nem baj. Prágában még úgysem voltam, csak vonattal mentem el mellette. Hétfőn szólt Fritz, hogy hol és mikor lesz jelenés, a többit majd meglátjuk.

- A műtött keze hogyan bírja?
- Ökölbe már be tudom szorítani, de nagyobb zsákolást, iskolázást egy hétig még biztosan nem vállalok, mert sebes a teteje. A bőr már nem feszül, úgyhogy biztosan nem szakad fel a seb, illetve nem reped szét a bőr.

- A kluborvos látta már?
- Csak Kokót tudnám idézni: "Ez az orvos még lázat mérni sem tud." A többit ki lehet találni… ---- H ---- A
Legfrissebb hírek

Hivatalos: a Tisza megszüntetné a TAO-t

Egyéb egyéni
1 perce

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
5 perce

Niké Liga: DAC–Slovan Bratislava

Minden más foci
23 perce

Női kézilabda BL: Győri Audi ETO–Buducsnoszt Podgorica

Kézilabda
26 perce

A NEKA legyőzte a Kozármislenyt a női kézi NB I kiesési rangadóján

Kézilabda
30 perce

Ryde és Toublanc is remekelt, a DVSC bejutott a női kézi BL rájátszásába

Kézilabda
33 perce

Vitális Milán: Nagyon bosszant a kihagyott tizenegyes

Labdarúgó NB I
36 perce

Wolfsburgban is nyert, sorozatban öt sikernél jár a Dortmund

Német labdarúgás
41 perce
Ezek is érdekelhetik