Ugrás az ismeretlenbe

2005.12.07. 03:00
Címkék
Szombaton Győrben tartja évzáró gáláját a Felix-Promotion. A rendezvény programjában "csak" egy vb-címmérkőzés szerepel, Csábi Bettina (250, 10 K. O.T. K. O.) próbálja megőrizni a WIBF-GBU harmatsúlyú koronáját.
Csábi Bettina elôtt eddig még rendre fejet hajtottak az ellenfelek
Csábi Bettina elôtt eddig még rendre fejet hajtottak az ellenfelek
Czeglédi Zsolt
Csábi Bettina elôtt eddig még rendre fejet hajtottak az ellenfelek
Csábi Bettina elôtt eddig még rendre fejet hajtottak az ellenfelek
Csábi Bettina elôtt eddig még rendre fejet hajtottak az ellenfelek
Czeglédi Zsolt
Csábi Bettina elôtt eddig még rendre fejet hajtottak az ellenfelek

– Az idén sorozatban a harmadik világbajnoki címmeccse következik, mondhatjuk, hogy kemény menetelés ér véget Győrben?
– Feltétlenül, hiszen különösen a legutóbbi két mérkőzésem, az Okszana Vasziljeva és a Fatuma Zariuka elleni összecsapásom volt nagyon rázós – mondta Csábi Bettina. – A francia lányt, Nadia Hockmit egyelőre nem ismerem, mindössze egy felvételünk van róla, azon is csak négy menetet bokszolt. Majd szombaton meglátjuk, ő hogyan illeszkedik a sorba.

– Annyi bizonyosnak tűnik, hogy rutintalan, eddig csupán hat mérkőzése volt, övért pedig még nem bokszolt.
– De állítólag folyamatosan Németországban edzőtáborozik. Márpedig ha ez igaz, akkor legalább két héten keresztül minden áldott nap minimum tíz menetet kesztyűzik, ami sokat nyomhat a latban.
– Nem zavaró a források szűkössége?
– Engem nem zavar, de azt tudni kell, hogy a női bokszban még nem olyan egyszerű mindenkiről megfelelő videót szerezni. Ez a menedzseri munka egyik igazi nehézsége.

– Hockmi ellen viszont talán könnyebb lesz gyors győzelmet aratnia, amire azért régen volt példa a karrierjében. Legutóbb 2004 szeptemberében…
– Ez igaz, de ha megnézi, hogy azóta csak olyan riválisokkal találkoztam, akik világ-, Európa- vagy Afrika-bajnokok voltak, mindjárt árnyaltabb a kép. Ellenük azért nem olyan egyszerű kiütéssel nyerni. De most azon leszek, hogy gyorsan befejezzem a találkozót.
– Gondolom, akkor maximálisan elégedett lenne az esztendővel.

– Egyelőre feltétlenül, de ez a találkozó még tényleg hiányzik. Annak nagyon örülök, hogy a szeptemberi, Zariuka elleni meccsemet megnyertem, azt hiszem, eddig az volt a legnehezebb összecsapásom. Eddig az első, a Galina Koleva Ivanova elleni címmeccsemet tartottam a legnehezebbnek, de a legutóbbi azt is felümúlta. Vetélytársamnak nagyon jó szeme volt, jól látta a távolságot, az ütőereje sem volt kicsi, és ugyanolyan harcmodorban bokszolt, mint én. Lehet, hogy szemre nem volt látványos a találkozó, de taktikailag borzasztóan kemény volt. Kétszer is úgy megütöttem, hogy a harmadiktól lement volna, de előtte már ellépett, ő meg a nyolcadikban fogott meg egyszer majdnem. Remélem, most nem kell annyit idegeskedniük a szurkolóknak…
Legfrissebb hírek

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
31 perce

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
1 órája

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
8 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
8 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
9 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
9 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
10 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
10 órája
Ezek is érdekelhetik