Ökölvívás: Holyfield ismét a szorítóban

2006.06.29. 12:06
Címkék
A profi boksz egyetlen négyszeres nehézsúlyú világbajnoka, Evander Holyfield 21 hónapi szünet után ismét a kötelek közé lép: augusztus 19-én csap össze Dallasban a szintén amerikai Jeremy Bates-cel. A 43 éves Holyfield 10 menetesre tervezett mérkőzést vív az NBA-ből ismert Mavericks profi kosárlabdacsapat csarnokában, az American Airlines Centerben.
"Nagyon fellelkesültem, hogy megint bokszolhatok" - jelentette ki a "ringnagypapa", aki a 90-es években volt a királykategória egyik legkiemelkedőbb alakja, amikor többek között Mike Tysont is legyőzte, ráadásul két ízben is, az 1997-es híres-hírhedt csatában harapott ki a füléből egy darabot "Vas Miska". Holyfield 2000-ig tartozott a csúcson levők közé, akkor lett negyedszer is világbajnok, a folytatásban azonban már csupa kudarc várt rá: utolsó három meccsét elveszítette. Különösen csúfos véget ért 2004-es, eddigi utolsó fellépése, amikor is Larry Donaldtől oly mértékű verést kapott, hogy a látottak nyomán New York állam sportbizottsága egészségügyi indokokra hivatkozva eltiltotta az ökölvívástól.

Az öregedő bajnok azonban azóta is harcolt a visszatérés lehetőségéért, ami augusztusban jön el számára, minek utána Texas állam illetékesei megadták neki a meccsengedélyt. Holyfield, aki eddigi 48 mérkőzéséből 38-at nyert meg, s 2 döntetlen mellett 8-szor kapott ki, egy kevéssé ismert öklözővel küzd meg: a 32 esztendős Bates (mérlege 21 győzelem, 11 vereség, 1 döntetlen) régi szereplője ugyan a profi boksz világának, de jelentős sikert nem aratott, a nevesebb nehézsúlyúakkal - így Kirk Johnsonnal, Brian Muntóval, Ray Austinnal - vívott találkozóit kivétel nélkül elveszítette.

(MTI)
Legfrissebb hírek

A második elődöntőt játssza a Dijonnal az Esztergom a női kézilabda El-ben

Kézilabda
39 perce

Női kézilabda MK: Győr–FTC rangadóval kezdődik a négyes döntő

Kézilabda
1 órája

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
1 órája

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
1 órája

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
1 órája

Könyv jelent meg a Magyar Athletikai Club 150 évéről

Atlétika
1 órája

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

Egyéb egyéni
2 órája

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik