Ökölvívás: David Tua újra nyert

2006.11.04. 12:03
Címkék
Tavalyi visszatérése után negyedik mérkőzését is megnyerte David Tua, korábban világbajnoki címmérkőzésen is szerepelt profi nehézsúlyú ökölvívó.
Tua: megvan az első lépés a címig
Tua: megvan az első lépés a címig
Tua: megvan az első lépés a címig
Tua: megvan az első lépés a címig

A 34 éves szamoai kiválóság ezúttal New Yorkban az amerikai Maurice Wheeler ellen lépett kötelek közé egy tíz menetesre tervezett összecsapáson, amelynek a hetedik menetben kiütéssel vetett véget.

A találkozó érdekessége volt, hogy Wheeler péntek reggel tudta meg, hogy bokszolnia kell, ugyanis Tua korábbi ellenféljelöltje, a ghánai Abraham Okin szemsérülés miatt visszalépett a meccstől.

Az eddigi 50 profi mérkőzéséből mindössze hármat elvesztő Tua 2000 novemberében Lennox Lewiszal csapott össze a Boksz Világtanács (WBC) és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) koronájáért, ám pontozással a címvédő legyőzte őt.

A nagy ütőerejű bokszoló három évvel ezelőtt úgy döntött befejezi pályafutását, ám tavaly visszatért, azzal a szándékkal, hogy felérjen a nehézsúly csúcsára.
Legfrissebb hírek

Tizenkilenc góllal legyőztük a törököket az Eurokupa-mérkőzésen

Kézilabda
14 perce

Simeone szép szavakkal mondott köszönetet Griezmann-nak, „de ha nem futsz eleget, lecseréllek”

Spanyol labdarúgás
17 perce

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
29 perce

Otthonra talált Magyarországon a gyorsasági motorsport csúcskategóriája

Egyéb autó-motor
46 perce

Fájó vereséggel zárta az alapszakaszt a Topolya

Minden más foci
50 perce

Kós Hubert: Ha Magyarországnak kell egy mellúszó, akkor mellúszásban fogok fejlődni

Úszás
51 perce

Udvardy Panna az első fordulóban búcsúzott Linzben

Tenisz
1 órája

Férfi kézilabda BL-rájátszás: Kielce–Szeged visszavágó

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik