Ökölvívás: Maske jövő márciusban visszatér a ringbe

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.11.15. 13:44
Címkék
Egy mérkőzés erejéig visszatér a ringbe Henry Maske (képünkön), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) volt félnehézsúlyú világbajnoka, aki március 31-én, Münchenben éppen egyetlen legyőzőjével, az amerikai Virgil Hill-lel küzd majd meg a Boksz Világszövetség (WBA) cirkálósúlyú övéért.
A 42 éves német öklöző 1996-ban, visszavonulása előtt szenvedte el profi pályafutása egyetlen kudarcát: november 23-án az IBF félnehézsúlyú címmérkőzésén pontozásos vereséget szenvedett Hilltől.

"Tíz év alatt sem tudtam túltenni magam az akkori vereségen, csak az nyugtat meg, ha még egyszer megküzdök vele" - mondta korábban Maske, aki 1993 és 1996 között tízszer védte meg sikeresen IBF-övét.

"Amikor hallottam, hogy Hill megint világbajnok lett, már tudtam, hogy muszáj visszatérnem."

A két bokszoló egyébként ugyanabban az évben és hónapban született.

Maske márciusban kezdte el a felkészülést a visszatérésre, előtte alapos orvosi vizsgálaton vett részt. Jelenleg az Egyesült Államokban tréningezik.
Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
16 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
22 perce

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
37 perce

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
1 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik